Azt mondják, adatbázist csinálnak az alapítványokról, de az első minősítésen megbuktatják őket, aztán pénzt kérnek a fehérítésért.
A TEK-től elküldték őket, de azt nem tudni, hogy továbbra is rendőrként tevékenykednek-e.
Egy televíziós műsorban történtek furcsaságok egy országos tévécsatornán. Az érintettek hívtak, és nyertek.
Egy rakás spéci Nurofent árultak hátfájásra, menstruációra, migrénre és hasonlókra, az alapgyógyszer árának duplájáért. Természetesen mindegyikben ugyanaz volt a hatóanyag.
A nő 2012-ben cserélt ki budapesti boltokban drága órákat hamisítványokra.
600 ezer fontot csaltak ki 18 nyugdíjastól. A Munkáspárt vezetőjének valahogy sikerült belekevernie magát az ügybe.
A bíróság szerint nem követett el bűncselekményt az ügyvéd, aki 2012 októberében vállalta, hogy egy testvérpárnak egy hónappal később visszafizet 30–30 millió forintot.
Most 800 ezer autóról derült ki, hogy jóval többet fogyasztanak, mint azt a gyártó állította. A mérnökök szerint csalás nélkül nem tudták volna teljesíteni a környezetvédelmi vállalásaikat.
Nem volt izzadt és nem volt fáradt. Rögtön lebukott.
Az amerikai Nógrádi Györgyöt csalással vádolják, és azzal, hogy hazudott a kormányzatnak.
Egy amerikai tanár azt sejtette, hogy csalnak a diákjai. Felkért két sztárközgazdászt, hogy buktassák le őket. Megtették.
A távhőellátó nevében írtak egy levelet, hogy a kórház ezentúl új bankszámlára utalja a fűtésdíjat.