Hartai Győző ellen csalás miatt tavaly adott ki elfogatóparancsot a magyar rendőrség. Az egykori ügyvéd az Interpol körözési listáján is rajta van. Pedig 2014 őszén meghalt.
Csak lecsúsztatták őket a közlekedésrendészeti osztályra.
Úgy tűnik, hogy ami kapcsolható Spéder Zoltánhoz, oda most megy a rendőrség.
Persze pont azt, hogy az milyen pártatlan.
Legalább 30 idős embert próbáltak kifosztani, azzal a szöveggel, hogy sürgősen pénz kell az unokájuknak.
Ennyi pénzt követel vissza az EU a tagállamoktól. Bulgária és Románia után a harmadik legtöbb ügy nálunk volt.
Nincs olyan szabály, hogy kétévente kötelező kidugítani a vécét. Ezért nem szabad megrendelni sem 120 ezerért a munkát.
Sőt, többek között Polt Péter is „személyes erkölcsi felelősséget” vállalt, hogy erősítse a Legfőbb Ügyészség korrupcióval szembeni ellenálló képességét.
Múlt hónapban a Mitsubishinél vallották be a trükközést, most a Suzukinál.
Emberek, akik ott sem voltak, már lezárt pályázatok eladása újként, megvásárolt anyagok, amiket nem látott senki. Biharugrán derültek ki a csalások. A fideszes polgármester a feloszlatás ellen szavazott.
A zalai férfi módszerét a bíróság hét és fél év börtönre értékelte.
M. Csaba több mint 180 milliós kárt okozott egy biztosítónak. Most hazahozták a rendőrök.
Ööö, épp nincs nálam a laptopom, amin rajta vannak a bizonyítékok, bocs.