A múlt kedden a budapesti amerikai nagykövet arról beszélt, milyen komoly probléma a korrupció a világon, és azon belül is egyre inkább az Magyarországon.
Eközben pedig a magyar kormányhoz közel állók egyre furcsábbakat nyilatkoznak, ha ez szóba jön. Matolcsy György jegybankelnök például egyszerűen annyival intézte el az MNB-t és az alapítványait ért korrupciós vádakat, hogy aki őket támadja, az a forintot támadja. Lánczi András, a Corvinus új rektora és a Századvég vezetője pedig olyanokat hangoztat, hogy amit ma korrupciónak neveznek, az a Fidesz politikájának lényege, és hogy a korrupciónak nevezett szisztéma „egy politikai elképzelés végrehajtása”.
Az is aggasztónak tűnhetett, hogy az ügyészség – ami politikai korrupciós ügyekben eleve érdekesen jár el – csak három hét után volt hajlandó bármilyen eljárást indítani az MNB-ügyben (aznap, amikor Polt Péter legfőbb ügyész együtt nevetgélt Matolcsyval a parlamentben), ráadásul ez sem nyomozás, csak törvényességi eljárás.
Mi pedig nemrég itt írtunk arról, hogy az utóbbi időben annyira sok lett a korrupciógyanús eset, hogy gyakorlatilag nem tudunk másról írni, ráadásul ez nemcsak az elcsalt pénzek miatt gond, hanem mert nem hatékony, lassú és rossz gazdasági modelleket hoz létre.
Pedig a kormány elvileg folyamatosan küzd a korrupció ellen. Olyannyira, hogy külön oldalt hoztak létre ennek (korrupciomegelozes.kormany.hu). Mint írják: „A korrupció elleni összehangolt, hatékony állami fellépésről írt alá nyilatkozatot Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Domokos Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével, Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság elnökével és Polt Péter legfőbb ügyésszel 2011. november 18-án. A nyilatkozat aláírói személyes erkölcsi felelősséget vállaltak az általuk vezetett állami szervezet korrupcióval szembeni ellenálló képességének erősítéséért, a rendelkezésre álló legkorszerűbb eszközökkel történő fejlesztéséért.”
A több állami intézmény összefogása korrupció-megelőző és kampányokat és programokat eredményezett, idén februárban például Szijjártó Péter és Pintér Sándor jelentette be, hogy a magyar kormány 129 millió forinttal támogatja az INTOSAI korrupció elleni kezdeményezését.
A korrupció elleni küzdelemért különös felelősséget viselő állami szervezeteket itt sorolják fel. A többségében másféle bűncselekményekkel foglalkozó rendőrséget, ügyészségeket és bíróságokat leszámítva összeszámoltuk, ezekre az intézményekre hány milliárd forintot fordítottak az idei költségvetésben:
Ennek a jó része nyilván nem a korrupció-megelőzésre vagy -figyelésre megy el, de azért a jelenetős hányada. (Persze 32 180 milliárd forintnyi GDP-hez képest ez mind semmi, és a gazdaság tisztábbá tételénél sokkal rosszabb helyre is mehetne ez az összeg.)
Ehhez még hozzájön az MNB állítólagos „korrupcióellenes és integritásvédelmi” munkacsoportja és stratégiája is, csak sajnos 10 évig titkos.
Viszont elméletileg az illetékes parlamenti bizottságoknak is tárgyalniuk kellene a kiemelt korrupciógyanús ügyeket.
Annak ellenére, hogy ezek a szervezetek a stadionépítések költségeinek csak az idén közel a nyolcadából gazdálkodnak, az elvégzett munkán ezt az emberek nem látják. Egy felmérés szerint az emberek 69 százaléka úgy érzi, olyan sok korrupciós ügy van, hogy már nem is bír figyelni rájuk, és 47 százalék nem is ezt veszi figyelembe, amikor szavaz.
Igaz, ezeknek az állami szervezeteknek is könnyebb lenne a munkájuk, ha a kormánypárti képviselők nem fogadnának el sorozatosan olyan törvényeket, amik bizonyos közpénzek ellenőrzését ellehetetlenítik, illetve ha a közbeszerzések nem lennének egyre átláthatatlanabbak, ahogy azt az Európai Bizottság is megállapította.
Pedig Magyarország leggyakrabban előforduló gazdasági bűncselekménye a hűtlen kezelés. Ennek a legszebb példája az volt, amikor a NAV azzal a gyanúval indított nyomozást, hogy
ellopták a korrupció elleni harcra kapott uniós pénzeket.
(Ráadásul a NAV elnöke azt állította, hogy semmit se tudott a nyomozásról.)
Mindez mégsem magyarázza meg azt, hogy eközben a Parlament legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék elnöke miért avatja fel a saját képmását, és szórja tele a hírportálját a saját magáról készült fotókkal.
A reményt mindenesetre nem szabad feladni: maga Orbán Viktor és Lázár János is többször kérte már, hogy akinek tudomása van törvénysértésről, az tegyen feljelentést, a kormány pedig itt segít azoknak, akik közérdekű bejelentést tennének. *kacsintás*
Eddig is sejtettük, hogy az EU-s pályázatokból lehet igazán sokat nyúlni, de most már a számok is ezt bizonyítják.
A polgárok úgy érzik, becsapják őket, ha az adójukkal közszolgák és családtagjaik zsebét tömik ahelyett, hogy megkapnák azokat a szolgáltatásokat és biztonságot, amiért fizetnek – mondta az amerikai nagykövet.
Matolcsy nem talál új érveket, de a meglévőket varázslatosan forgatja. Szemereynek semmi köze a vs-hez, az NHB-nak semmi köze az nhp-hez, a Sakk és Pókernek semmi köze őhozzá.
Rákosi államosított, a rendszerváltás utáni kormányok privatizáltak, most meg a Fidesz korrupt. Ennyi, nincs itt semmi látnivaló.
Nyomozni például akkor szokás, amikor felmerül a gyanú, hogy elloptak valamit. Csak nem elloptak valamit? :O
A balra lévő embernek kéne vádat emelnie a jobbra lévő emberrel szemben.
Helyreállt a világ rendje.
Annyira sok mostanában a kormányzati lopás, hogy alig tudunk másról írni. De mi van, ha már nincs kit túllopni, és a napnál is világosabb lett, hogy vazallusi rendszert szült a kleptokrácia?
A kormányban mindenki sajátosan értelmezi, hogy mi számít korrupciónak, de mától már nemzetközi szinten küzdenek ellene.
Habony, Kuna és Rákosi cége is kap a pénzből, amit a következő egy hónapban a szemünk előtt vernek majd el a TV2-n, a Lokálon és az összes kormánybarát portálon.
Tíz évig nem ismerhetjük meg.
Az MNB adatait titkosító törvényjavaslat nemcsak százmilliárdokról szól, de forradalmasítja azt is, ahogy a korrupcióról beszélünk. Ez ugyanis természeti szükségszerűség a Fidesz szerint.
Az Átlátszó összeszedte a legfrissebb számokat, annál is magasabb az összeg, mint ahogy eddig tudtuk.
Annyi ügy van, hogy az emberek kétharmada már nem bír odafigyelni rájuk.
Akik azokhoz a törvényekhez adják a nevüket, amiknek semmi más célja nincsen, mint hogy elfedjék az állampolgárok elől, hogy mire költik el az ország vezetői a közvagyont.
Emiatt még mindig elbukhatjuk az uniós forrásokat.
A korrupció csak ezüstérmes, harmadik helyen az adócsalás.
A nap legmagyarabb híre. Amit csak még magyarabbá tesz, hogy az adóhivatal elnöke semmit se tud az adóhivatal nyomozásáról.
Tállai a HVG megkeresésére tagadta, hogy a NAV bármilyen vizsgálatot folytatna a korrupcióellenes harcra kapott, de elkorrumpálódott pénzek ügyében, amiben a NAV folytat vizsgálatot.
Bizony, nem hibás a cím. :DDDDDDDDDD
A miniszterelnök szerint bármit. Kivéve a politikai korrupciót és a Fejér megyei földpályázatokat. De amúgy bármit. Tényleg. Már ha rá tartozik.