Számos furcsaságra leltünk a BAC Consulting és annak tulajdonosa kapcsán.
Nemcsak eladta, ez a cég szállíthatta el Tajvanról is a készülékeket.
„Magyarország vonatkozásában az ügy nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent” – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
„Az említett cég a magyar kormánytól semmilyen megbízást nem kapott semmire, és a kormánytól nem kért engedélyt semmire. A cég magánvállalkozásként működik” – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A magyar cég vezérigazgatója szerint ők csak közvetítettek.
Egy libanoni biztonsági forrás a Reutersnek azt mondta, a csipogókat „az izraeli kémszolgálat a gyártáskor módosította”.
Cristiana Bársony-Arcidiacono megerősítette, hogy cége együttműködött a tajvani Gold Apollo nevű céggel, de azt mondta, nem ő gyártja a csipogókat, ő csak közvetítő.
A tajvani Gold Apollo közleménye szerint a csipogókon engedélyezték az ő márkanevüket, de a személyi hívókat egy budapesti székhelyű cég gyártotta.
A csipogókat a Hezbollah fegyveres csoportjának tagjai használták kommunikációra.
Elképesztő szervezettség, a gyártásnál vagy a szállításnál történő beavatkozás. Csipogónként 10-20 gramm robbanóanyag kellett hozzá.