„Magyarországon vállalkozási szabadság van” – reagálta a kormány a felrobbant csipogók ügyére

POLITIKA

Nemzetközi hírnévre tett szert pár óra alatt egy kis zuglói cég, miután kiderült, hogy ők készíthették – vagy legalábbis forgalmazhatták – azokat a személyhívókat, amik kedden a Hezbollah szélsőséges síita szervezet több ezer tagjánál egyszerre robbantak fel, 12 ember halálát okozva és több ezret megsebesítve.

A magyar cég, a BAC Consulting Kft. vezetője szerint ők csak közvetítők voltak, a gyártás nem náluk folyt. Úgy tűnik, már a gyártás során beletehették a robbanószert a Libanonban felrobbant csipogókba.

A HVG megkérdezte Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, a Honvédelmi Minisztériumot és a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, hogy a csipogóügy miatt nőtt-e Magyarország nemzetbiztonsági kitettsége vagy veszélyeztetettsége, illetve ha igen, tettek-e lépéseket ennek elhárítására, mérséklésére.

Válasz csak a Kormányzati Tájékoztatási Központtól érkezett:

„Magyarországon vállalkozási szabadság van. Az említett cég a magyar kormánytól semmilyen megbízást nem kapott semmire, és a kormánytól nem kért engedélyt semmire. A cég magánvállalkozásként működik.”

Egy közel-keleti lap arról írt, hogy az izraeli vezetés a totális háború kitörésére tartogatta volna a csipogók felrobbantását, de mivel a Hezbollah ügynökei gyanakodni kezdtek, Izraelnek idő előtt be kellett vetnie az eszközt.

Gold Apollo AR924
Fotó: Gold Apollo

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője arra a kérdésre, hogy Magyarország EU-s szankciókat szegett-e meg azzal, hogy a Hezbollah számára technológiát szállított, azt válaszolta: ez jelenleg belső vizsgálat tárgyát képezi, és azt is vizsgálják, a magyar cég vezetője tényleg szakértőként dolgozott-e az Európai Bizottságnak, ahogyan azt a LinkedIn-profilján állítja.

Kapcsolódó cikkek

Magyarországi cég gyártotta a Libanonban felrobbant csipogókat

A tajvani Gold Apollo közleménye szerint a csipogókon engedélyezték az ő márkanevüket, de a személyi hívókat egy budapesti székhelyű cég gyártotta.

Mészáros Juli
külföld

Izrael Irán zsebében robbantott

Kedden több ezer személyi hívó robbant fel Libanonban. Teljesen egyértelmű, hogy az akció mögött Izrael áll. Úgy és ott sikerült eltalálniuk az Irán által támogatott Hezbollahot, ahogy és ahol a legjobban fáj.

Bede Márton
külföld

Megszólalt a Libanonban felrobbant csipogókat gyártó budapesti cég vezérigazgatója

Cristiana Bársony-Arcidiacono megerősítette, hogy cége együttműködött a tajvani Gold Apollo nevű céggel, de azt mondta, nem ő gyártja a csipogókat, ő csak közvetítő.

Mészáros Juli
külföld

Már a gyártás során beletehették a robbanószert a Libanonban felrobbant csipogókba, amiket egy budapesti székhelyű céggel hoztak kapcsolatba

Egy libanoni biztonsági forrás a Reutersnek azt mondta, a csipogókat „az izraeli kémszolgálat a gyártáskor módosította”.

Mészáros Juli
külföld

Vizsgálja az EU, hogy szankciókat sértett-e Magyarország azzal, hogy egy magyar cég a Hezbollahnak szállított csipogókat

A magyar cég vezérigazgatója szerint ők csak közvetítettek.

Székely Sarolta
külföld