Az állami hitelből felhúzott cég állítólag a dolgozóinak is több havi fizetéssel tartozik.
Texasba menekültek volna, a bíróság nem engedélyezte.
A leginkább paparazzi-fotókkal foglalkozó Splash News kénytelen volt csődöt jelenteni, miután Markle beperelte őket.
Az üzletember azt is mondta, jó lenne, ha az állami segítség nem szűnne meg azonnal a nyitással együtt.
A járványhelyzet az egyiküknek betette a kaput, a másikuk szárnyalni kezdett, mert az emberek annyi melegítőt akartak venni a karanténban. Az üzleteknél már vonzóbb az online vásárlás a fiatalok számára.
A csapat több 100 millió euróval tartozik több banknak és egyéb hitelezőknek. Ha nem kap halasztást, félő, hogy a klub csődbe megy.
A vád szerint a vezetőik dollármilliókat loptak el. Ezzel a lépéssel megúszhatják, hogy feloszlassák őket.
A szigetszentmiklósi létesítményre eddig 1,5 milliárdot költöttek, de 420 millióért vihető. Így sem lehet tudni, kinek érné meg megvenni a félbehagyott stadiont, a csapat pedig közben megszűnt.
Megroppantotta őket a járvány.
A miniszterelnök közölte: nem tudják kifizetni a jövő heti 1,2 milliárd dolláros eurokötvény-tartozást.
Több ezer férfi mondja, hogy évtizedekkel korábban zaklatták őket cserkészek és más vezetők.
Van benne minden, sok százmillió forint, el nem számolt pénzek, csőd, drága negyedosztályú játékosok. Mindez a megyei bajnokságban szereplő Nagykőrösnél.
A cég szerint a csepeli szerszámgépgyártás 2019 elején nehéz időszakot élt át: az Orosz Államvasutak és a DGC céggel kötött szerződés az orosz fél elállása miatt nem teljesült.
Péterffy Attila szerint Pécs fideszes vezetése csődközeli helyzetben hagyta a várost a demokratikus erőkre, miközben ennek az ellenkezőjét kommunikálták.
A cég, aminek brit anyavállalata csődöt jelentett, közölte: kapcsolatba lép azokkal az utasokkal, akiknek a foglalása nem, vagy csak módosítással teljesíthető.