Csődöt jelentett az amerikai fegyverszövetség, Texasba menekülne a New York-i ügyészség elől

külföld

Pénteken csődöt jelentett, és New Yorkból Texasba tenné át székhelyét az amerikai Országos Fegyverszövetség (NRA). Azért döntöttek így, mert New York főügyésze, Letitia James augusztusban perkeresetet nyújtott be a szervezet elnöke és csúcsvezetői ellen, dollármilliók eltulajdonításával vádolva őket. Egyúttal az NRA feloszlatását is javasolta.

A csőddel elkerülnék a felelősségre vonást, vagy ahogy az NRA fogalmazott, megszabadulnának a New Yorkban tapasztalt, „korrupt politikai és szabályozási környezettől”. Wayne LaPierre, a szervezet vezetője szerint ezzel szemben Texasban értékelik az NRA munkáját.

A New York-i vádiratban LaPierre mellett a szervezet három másik vezetője szerepel: Josh Powell volt elnökhelyettes, John Frazer, a szervezet főtanácsnoka és Woody Phillips, a volt kincstárnok. Mind „több állami és szövetségi törvényt sértettek meg”, és nemcsak önmaguknak, hanem családtagjaiknak, barátaiknak és szövetségeseiknek is tekintélyes pénzeket juttattak. A vádirat szerint az elmúlt három évben 64 millió dollárt loptak el a szervezettől.

A két Donald Trump és az NRA vezetői Dallasban, 2018-ban. Wayne LaPierre a kép jobb szélén.
Fotó: JUSTIN SULLIVAN/AFP

Letitia James szerint az NRA új húzása azt jelenti, hogy most már nem csak morálisan, de pénzügyileg is csődöt mondtak, és nem fogja hagyni, hogy ilyen módszerekkel meneküljenek.

A Reuters szerint a csőd következtében felfüggeszthetik a New York-i eljárást, az NRA pedig elkerülheti a feloszlatást, ha már nem Now Yorkban bejegyzett nonprofit szervezetként fog szerepelni a nylvántartásban. Augusztusban, a per indításakor Trump elnök is azt mondta, hogy az NRA-nek Texasba kellene költöznie.