dalszöveg

„Magyar rendőr, hogyha támad a nép, álljatok át” – Beton.Hofi erősen politizáló új dalt jelentetett meg

Azt is üzeni: Inkább túlélésre készüljetek, ne jövőre.

Haász János
belföld

Ha nem tudná, mit hallgasson a karácsonyi vacsora mellé, a Mi Hazánk magzatvédő dalpályázata kiváló termést hozott idén

A zsűri tagjai között találni abortusztúlélőt és nyolcgyermekes határvédőt is, a nyertes dalok között pedig a magyarság fennmaradásáért aggódósat meg igazi intim sorokat.

Bódog Bálint
ZENE

Rockzene, ahogy a párt szereti

A kommunista párt ifjúsági szervezete egyszerűen átírta az egyik legnagyobb hatású kínai indie-rock dal szövegét. A komor és csüggedt hangulatú szám optimista és pozitív lett. Ez azonban még lehangolóbb.

Benics Márk
külföld

Ezúttal 70 ezer rubelre büntették a legvagányabb orosz rappert, mert szeparatistának találták a szövegét a hatóságok

Korábban idegen ügynökként listázták, és kapott már egy 45 ezer rubeles büntetést is.

Kiss Imola
külföld

Meghalt Bradányi Iván, a múlt század egyik legjelentősebb magyar dalszövegírója

Kovács Katinak és Máté Péternek is írt dalokat, de ő írta a West Side Story és a Hair magyar szövegét is.

Horváth Bence
ZENE

„Mi a faszom köze van ennek a politikához?”, értetlenkedett Majka, miután a nép kibukott a Fidesz választási szlogenjét idéző dalszövegén

„Előre mindig és sohasem vissza”.

Kiss Imola
bulvár

Taylor Swiftet esküdtszék elé állítják, mert a vád szerint lopta a Shake It Off dalszövegét

Pontosabban két olyan kifejezést is használt benne, amilyet előtte már tucatnyian használtak.

Mészáros Juli
ZENE

Nők ellen uszító dalszövege miatt ítélték fél év börtönre a román mulatóssztárt

A klipben elhangzik az a mondat is Dani Mocanutól, hogy „úgy bánj vele, mint a kutyával.”

Kiss Imola
nők elleni erőszak

136 dolog, amit sosem szabad mondanod

Ha a mai világban már nem tudsz kiigazodni, segít a magyar popzene. Itt van minden, amit sose mondjál, ha nem akarsz bajba kerülni!

Herczeg Márk
popzene

Bob Dylan dollármilliókért adta el dalszöveg-, vers- és fotógyűjteményét

A Tulsai Egyetem volt a vevő, 15-20 millió dollárt fizethettek.

Sarkadi Zsolt
zene

Vég nélkül a hatalmas szerelmed és érzelmed akarom

KÖLTÉ$ZET 2013! Így hangzik a belehalós R&B egyik legnagyobbja, Drake búgó slágere magyarul.

plankog
zene