Illetve mire elég egymagában Eriksen? A nap második nyolcaddöntőjén a szépreményű horvátok az áttörhetetlen dánokkal találkoznak
Itt az első 0-0, de mindkét csapat továbbjutott. A második félidő egyetlen értékelhető eseménye ifj Knézy Jenő melegpornós hangulatú megjegyzése volt az 50. percben.
Eriksen egyre jobb formába lendül, Ausztrália nem érdemli meg, hogy kiessen, de azért ki fog.
Peru tizenegyest rontott, Farfán mindent kihagyott, Poulsen eldöntötte.
Civil kezdeményezésnek indult, a parlament szavazhat erről. A támogatók azt mondják, a fiúk megérdemlik, hogy 18 év felett maguk döntsenek a testükről.
Nem lehet olyasmit viselni, ami eltakarja az arcot.
Matt Dillon tucatszám kínozza és gyilkolja az ártatlanokat a dán rendező új, A ház, amit Jack épített című filmjében.
Egész Skandináviát megrázta Peter Madsen előre kitervelt, kegyetlen és perverz gyilkossága.
Döcögött a koordináció.
Így próbál szembenézni az ország gyarmattartó múltjával.
Több mint 1000 vádlottja van annak az ügynek, mely hetek óta lázban tartja Dániát. Az első ítéletek szerint a börtönt megússzák, de priuszuk lesz. Egyébként a Facebook fújta be őket.
Az igazságügyminiszter szerint az arc elfedése nyilvános helyen összeegyeztethetetlen a dán társadalom értékeivel.
Szlovéniából szlovák, cseh és lengyel cégeken átpörgetve Dániába és Székesfehérvárra is vittek belőle. A be nem fizetett áfát még vissza is igényelték.
A homoszexuális propagandát hivatalosan üldöző országban van egy jogi kiskapu.