És mert az amerikai elnök szerint az ország „bizonyos embercsoportokkal nagyon rosszul bánik.”
A légitársaságok ugyan megkapják az adatokat a rakétákról visszahulló törmelékekről, ám a koordináták és az időpontok az utolsó pillanatokig változhatnak. Dél-afrikai járatokat töröltek.
„Ő egy igazán gonosz ember, egy nagyon rossz ember” – mondta a Tesla-vezérről Donald Trump volt fehér házi tanácsadója, Orbán Viktor harcostársa.
Bár továbbra sem túl valószínű, hogy új, a dollárral versenyképes valutát tudna létrehozni a BRICS-csoport.
2012 és 2021 között közel 100 nőt erőszakolt meg.
A 45 éves Maria Makgato és a 34 éves Lucia Ndlovu valószínűleg élelem után kutatott egy farmon, amikor lelőtték őket.
Vlagyimir Putyin tavaly nem utazott el Dél-Afrikába, ahol a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján szintén le kellett volna tartóztatni.
Ezenkívül meg kell nyitniuk a rafahi átkelőt a segélyszállítmányok előtt és engedniük kell a tényfeltáróknak az övezetben való munkát.
Az egyedüli túlélő egy nyolcéves gyerek.
A kiganézásról valahogy megfeledkezhetett a kapitány.
Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.
Viszont ha megszegi az előírásokat, folytatnia kell büntetését.
Másodszorra úgy döntöttek a dél-afrikai börtönben, hogy a barátnőjét meggyilkoló parasportoló büntetése elérte a célját.
Az országban idén áprilistól júniusig napi ötszáz rablást és csaknem hetven gyilkosságot regisztráltak.
Orvosi tanácsokat osztott meg és gyógyszereket árult online. Eközben nemhogy orvosi diplomája, de érettségije sem volt.