Egyre több ország kérdőjelezi meg a nyugati nagyhatalmak vezető szerepét

POLITIKA

Január végére hivatalossá vált, hogy öt új ország csatlakozik a BRICS-blokkhoz. A Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-afrikai Köztársaságot tömörítő BRICS-től már létrejötte előtt, a kétezres évek eleje óta várják az Egyesült Államok és szövetségesei által dominált, egypólusú világrend megrendítését. Bár ezt még nem sikerült elérnie, részeredményei már vannak, a csoport neve a világgazdaságot érintő válságok idején pedig rendre elő szokott kerülni. Most az öt új taggal, valamint a több tucatnyi potenciális jelentkezővel újabb lendületet vehet a csoport.

  • Irán,
  • az Egyesült Arab Emírségek,
  • Szaúd-Arábia,
  • Egyiptom és
  • Etiópia

csatlakozásával a világpolitika és -gazdaság szakértői újból azt találgatják, mekkora esélye lehet az így létrejött BRICS+-nek

  • felszabadítani/az amerikai kitettséget lecserélni a Globális Dél országaiban,
  • megdönteni a dollár egyeduralmát,
  • felvenni a versenyt a nyugat által dominált nemzetközi szervezetekkel,
  • és kialakítani egy többpólusú világrendet.

Válságonként felbukkannak

A tagországok közötti együttműködés elősegítésére létrehozott csoport Dél-Afrika 2010-es csatlakozásával érte el mostanáig változatlan formáját. A blokk öt feltörekvő gazdaságot fogott össze, amelyektől már a 2000-es évek elején a nyugati hegemónia megdöntését várták. Maga a csoport lényegében informális, a tagok közötti kapcsolatok erősítésére jött létre. A nyugat fölénye elleni törekvés a 2008-as világgazdasági válság környékén lendületet kapott, majd rövidesen a válság elmúltával a BRICS-ről is egyre kevesebbet lehetett hallani.

Egy újságíró a Blackberryjével rögzíti a BRICS-vezetőket egy 2011 csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján.
Fotó: -/AFP

Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy a kínaival párhuzamosan a többi feltörekvő ország gazdasága lendületet vesztett, másrészt több tagország között is feszültebb lett a hangulat – gondoljunk csak a máig nem rendezett kínai-indiai vitatott határterületek ügyére.

A világjárvány utáni gazdasági visszaeséssel, átalakulással, majd az orosz-ukrán háború kirobbanásával a nyugati tömb és a Globális Dél országai közötti feszültség újból kézzelfoghatóvá vált. A nyugati érdekekkel szemben álló országok ismét a saját bőrükön tapasztalhatták, mennyire kitettek a világgazdaságot uraló központosított hatalomnak.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Öt ország csatlakozik a BRICS-blokkhoz

Köztük Szaúd-Arábia.

Fődi Kitti
külföld

A BRICS már a múlté, jöhet a MINT, a CIVETS, a VIGGO és a HIBA

Ön szerint melyik feltörekvő gazdaság fogja megváltani a világot? Egy ideje úgy tűnik, hogy Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság még egy ideig nem. Alkosson saját országcsoportot és nyerjen!

Sarkadi Zsolt
gazdaság

A tökéletes vihartól tart a Világbank 2016-ban

A BRICS-államok közös lassulása és a tőzsdepárák az egész globális gazdaságot megtépázhatják.

Horváth Bence
gazdaság

Kínai és indiai katonák csaptak össze a két ország vitatott határterületén

Pedig szeptemberben még a deeszkaláció jeleit mutatták.

Dienes Gábriel
külföld

Hogy juthatott el Afganisztán ugyanoda, ahol a 9/11-es támadás előtt volt?

A 444 podcastjának legújabb adásában Király András külpolitikai újságíróval beszélgetünk arról, hogy omolhatott össze ilyen gyorsan az afgán kormány és hadsereg 20 év amerikai megszállás után.

Csurgó Dénes, Király András
podcast

Oroszország „elhúzódó konfrontációval” fenyegeti a nyugat-afrikai országokat, ha megpróbálnának beavatkozni Nigerben

Az Egyesült Államok szerint a Wagner zsoldoshadsereg kifejezetten a destabilizálásra játszik. Nyugati elemzők világháborús konfliktusgóc kialakulásától tartanak az egyébként is rettenetes állapotú Száhel-övezetben.

Bódog Bálint
külföld

Mégsem megy Putyin Dél-Afrikába, pedig már a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnál kérték, hogy ne kelljen letartóztatni

Az orosz elnök mindenképp az országba akart látogatni, még azt is bedobta, hogy hadüzenetnek veszi, ha őt le akarnák tartóztatni, aztán hirtelen lemondta.

Bódog Bálint
külföld

Oroszország 18 milliárd dollárral száll be az ellen-IMF-be

Formálódik a BRICS-államok gazdasági szövetsége.

Horváth Bence
külföld

Világválság, indokolatlan óriásberuházások és pánikintézkedések: Srí Lanka útja az államcsőd felé

A világválság ezúttal is a fejlődő országokat fenyegeti a leginkább. Srí Lanka pedig egy olyan autoriter politikus vezetése alatt érkezett a kétezerhúszas évekbe, aki családtagjaival tömte ki kormánya legfontosabb pozícióit.

Bódog Bálint
külföld

Argentína mégsem csatlakozik a BRICS országokhoz

Javier Milei más külpolitikát folytat, mint elődje.

Molnár Kristóf
külföld

Argentínában nem működik semmi, jöhet a libertariánus anarchokapitalizmus

Javier Milei soha nem fésülködik, gyűlöli a kommunista pápát, a saját képével díszített amerikai dollárokat dobál a rajongói közé. Ő az argentin elnökválasztás esélyese.

Bede Márton
külföld