Térségbeli szövetségeseiket szerették volna megnyugtatni a növekvő kínai befolyással szemben, nem volt túl sikeres.
2015-ben írták át az alkotmányt, hogy újra lehessen külföldön bevetni japán katonákat. Az észak-koreai helyzet miatt most élnek is vele.
Steve Bannon tavaly beszélt arról, hogy 10 éven belül háború jön Kína és az Egyesült Államok között a dél-kínai-tengeri fegyverkezés miatt.
Ezzel sem kerültünk messzebb a harmadik világháborútól.
A pekingi védelmi minisztérium szerint barátságos hangnemben tudták rendezni a konfliktust.
Trump lopással vádolta a kínaiakat, akiknek ez nem nagyon tetszett.
Az Egyesült Államok kéri vissza a víz alatti drónt.
A kormány most meg is kérte a céget, takarják már ki a területet.
15 éve nem járt indiai kormányfő Vietnamban, máig.
Persze diplomatákhoz méltó eleganciával. Közben a sajtó arról cikkezik, hogy Görögország, Magyarország és Horvátország a kínai érdekek felé hajlanak az EU-ban.
Ők is elégedetlenek a hágai döntéssel, váratlanul Kína oldalára keveredtek.
Amerikai és európai szakértők már az új hidegháborútól rettegnek, a Kínaiak viszont azt mondják, hogy csak az egresszív amerikai terjeszkedésre kénytelenek a nukleáris elrettentő erejük növelésével válaszolni.
Egyre nagyobb a feszültség Dél-kínai tengeren.