A bíróság érvénytelenítette a letartóztatási parancsot, a vádemelés időzítése mellett a nyomozás jogszerűségével kapcsolatban is kérdések merültek fel.
Félrement a gyakorlat, nyolc bombával szórtak meg egy falut. Gyors felépülést kívánnak.
Háláját fejezte ki Oroszország aktív támogatásáért.
A pályáját gyerekszínészként kezdő Szeron egy 2022-es ittas vezetési ügye után lejtőre került, tavaly egy kávézóban kezdett dolgozni anyagi nehézségei miatt.
A nő a gyerekkel együtt akart öngyilkos lenni.
Hárman sérültek meg könnyebben.
A Jeju Air repülőgépének mindkét hajtóművén találtak tollakat és vérfoltokat.
Lázadás miatt.
Jun Szogjol továbbra is őrizetben marad.
A szakértők szerint a betonfal miatt sokkal halálosabb kimenetelű volt a baleset, mint egyébként lett volna.
Szigorú büntetést kérnek rájuk, mert megrohamozták a bíróság épületét.
Attól tartanak, hogy ha elengedik, bizonyítékokat semmisíthet meg.
Trumphoz fűzött gazdasági remények, utolsó pillanatos pánik az Ügyfélkapuban, egyre kevesebb állami hely az egyetemeken, az elmúlt 24 óra hírei a 444 napindító hírlevelében.
Ő az első elnök Dél-Koreában, akit még hivatali ideje alatt tartóztatnak le.
A nemzetgazdasági csúcsminiszter szeretné, ha az USA lenne a harmadik legnagyobb beruházó Magyarországon. Volt ilyen korábban, de a jövőben aligha lesz.