Jó reggelt! Lassan vége az Ügyfélkapunak, a halogatóknak összeszedtük, mit kell tenni. Van sokféle hírlevelünk, de ez itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legfontosabb híreivel. Indításnak itt van négy nagy cikk:
Magyar Péter mostanság előrehozott választást követel, és gyakran húz párhuzamot a 2006 és 2009 közötti időszakkal. A Tisza Párt elnöke szerint Gyurcsány Ferenc szerepét most az az Orbán Viktor alakítja, aki akkoriban követelt előrehozott választást. A párhuzam ugyan tetszetős, de erősen billeg.
A Momentum bejelentette, hogy biztosan elindulnak a 2026-os parlamenti választásokon. Az EP-választáson 3,7 százalékos eredménnyel végző pártnál nemcsak a Fideszt, de a fideszes mentalitást is leváltanák.
Jelentősen csökkentették az állami finanszírozású egyetemi helyek számát, még az alapítványi fenntartásúaknál is. Kivéve a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ők 11 százalékkal több hallgatót vehetnek fel. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint oktatói elbocsátások várhatók, karok és képzések kerültek veszélybe. A döntésről a Qubit bővebben is írt.
Bár az Országos Bírói Tanács hirtelen érvénytelenítette a kormánnyal kötött, a bírói fizetésemeléseket az igazságügyi rendszer átalakításához kötő megállapodást, az Igazságügyi Miniszter köszöni, attól még érvényesnek tekinti azt.
Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter sok mindenben reménykedik. Például, hogy Donald Trump hivatalba lépésével az Egyesült Államok ismét top 3-as befektető lenne Magyarországon. Nagy Márton vágyainak realitását elég sok minden megkérdőjelezi.
A miniszter legalább annak örülhet, hogy a Magyar Nép közel 100 százaléka az ő gazdasági terveit támogatja. Már ha hihetünk annak a nemzeti konzultációnak, amelyet kirívóan kevesen küldtek vissza.
Tavaly novemberben úgy sikerült éves alapon visszaesnie az építőipari termelésnek, hogy 2023 novemberében még vaskos mínuszok jellemezték az ágazatot. Ennyire pocsék adat még a világjárvány alatt sem jött a magyar építőiparról.
Kínai autógyár épül Hatvanban, jelentette be Szijjártó Péter. A hatvani polgármester meg azt jelentette be, hogy erről ők semmit nem tudtak, és hogy Hatvannal a világon senki nem egyeztetett. Horváth Richárdnak később sikerült elérnie a kínai vállalatot. „Partneri, pozitív hangulatú megbeszélésről” számolt be.
Január 20-án beiktatják Donald Trumpot, aki választási kampányában sokszor példálózott Orbán Viktort. Ehhez képest a magyar miniszterelnök nem vesz részt a beiktatáson, ami pedig még meglepőbb, hogy a magyar kormány egyetlen képviselője sem kapott hivatalos meghívást. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint más külföldi vezetők sem kaptak, pedig egész sokan ott lesznek.
Amerikában a befektetőknek 10 napon belül be kell jelenteniük, ha 5 százaléknál nagyobb részesedést szereznek egy vállalatban. Elon Musk pont egy napot csúszott a Twitter-részvények felvásárlásának bejelentésével, úgyhogy az amerikai tőzsdefelügyelet most beperelte a techmilliárdost.
Hosszú huzavona után háromezer rendőr segítségével őrizetbe vették az önpuccsista dél-koreai elnököt. Jung Szogjol azt mondta, a elakarta kerülni vérontást, de amúgy törvénytelennek tartja az eljárást.
Az orosz–ukrán háborúban mindkét hadviselő fél nagy arányban használ koros, a szovjet időkből származó haditechnikai eszközöket. Minél régebbi egy eszköz, annál nagyobb az anyagfáradásból, kopásból eredő hibák esélye. Az elmúlt hónapok orosz offenzívájának technikai téren is súlyos ára volt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csak szigorú feltételek mellett hajlandó tárgyalni Donald Trumppal az ukrajnai békéről. Ukrajna semlegességét, NATO-hoz való közeledésének megállítását és az ország katonai erejének korlátozását követeli majd a béke feltételeként. A már elfoglalt területeket is megtartaná.
Bár hivatalosan még nem erősítették meg, több forrásból is arról hallani, hogy a katari miniszterelnök közvetítésével megegyezés született a tűzszünetről Izrael és a Hamász között. Az izraeli kormány szerint csütörtökön lesz miniszteri tárgyalás, ahol majd szavaznak a tűzszünet elfogadásáról.
Abban mindenki egyetért, hogy ha valaki nagyivó, az bölcsen tenné, ha mihamarabb csökkentené a fogyasztását. Viszont vannak egészségügyi szervezetek, amelyek szerint egyáltalán nem kéne inni, meg olyanok is, amelyek szerint ez hülyeség, mert ennyi erővel sétálni sem kéne.
Elvileg két választásunk is van az egyfaktoros belépés leváltására, az Ügyfélkapu+ vagy a DÁP. Utóbbit online csak eSzemélyivel, személyes egy kormányablakban elég sok türelemmel lehet regisztrálni.
Az előrehozott választásért kampányol Magyar Péter, szerinte a közel 20 évvel ezelőtti helyzet hasonlít a mostanira. Annyiban biztos nem, hogy a kihívó Fideszt akkor 71 százalékra is mérték.
A nemzetgazdasági csúcsminiszter szeretné, ha az USA lenne a harmadik legnagyobb beruházó Magyarországon. Volt ilyen korábban, de a jövőben aligha lesz.
Jórészt elfogytak Oroszország és Ukrajna szovjet eredetű fegyverkészletei, eszközeinek gyors apadása egyre sürgetőbb kérdéssé kezd válni Moszkva számára.
„Manapság már az is eretnekségnek tűnik, ha azt sugallják, hogy az ivásnak egyáltalán lehetnek előnyei” – írja az Economist, amellett érvelve, hogy a kevés ivás okozta kockázat olyasmi, amit nyugodtan lehet vállalni.
Nemcsak a Fideszt, hanem a fideszes mentalitást is le akarják váltani.
Az ELTE-n például 19 százalékkal kevesebb hallgató kaphat állami ösztöndíjat, mint tavaly.
Az ELTE-n 2062, a Corvinuson 800 férőhellyel csökken az államilag fizetett hallgatói keretszám. Van azonban néhány intézmény, ahol csodák csodájára több a hallgató: az egyik közülük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Nagy többséggel.
Az Országos Bírói Tanács szerdai ülésén hozott döntést arról, hogy visszavonják a kormánnyal kötött megállapodást.
Nem várt fordulat.
Az építési és közlekedési miniszter keményen visszaszólt a csatorna újságírójának.
Hatályon kívül helyezték a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét és új eljárásra utasították az elsőfokú bíróságot a dunai hajókatasztrófa miatt indult büntető-eljárásban.
Népakarat!
Az új gazdaságpolitikáról szóló kérdőívet összesen 1 millió 350 ezer 690 ember töltötte ki.
99 százaléknyi támogatás a gazdasági semlegességnek, mindössze (!) 96 százalék a béremelési programnak. Pluralizmus van.
Még a koronavírus idején sem volt ilyen óriási visszaesés az új szerződések állományában, ami nagyon rosszat jelent az ágazat jövője szempontjából.
Szijjártó Péter hétfőn jelentette be a Xinzhi beruházását, de Horváth Richárd polgármester szerint velük erről senki sem egyeztetett.
Horváth Richárd szerint partneri és pozitív hangulatú volt a megbeszélés.
Orbán Áron cégének leányvállalata 13,3 millió forintért személyi és vagyonőri feladatokat lát el két éven keresztül.
Jóárasítva sikerült megvennie egy belvárosi műemlék ingatlant a Tiborc István-közeli magántőkealap projektcégének.
Ilyen több mint 20 éve fordult elő legutóbb.
Ott lesz viszont Nigel Farage, Eric Zemmour, Geert Wilders és Tom Van Grieken, sőt Elon Musk, Mark Zuckerberg és Jeff Bezos is.
A beiktatáson résztvevő államfők az államtitkár szerint személyes meghívót kaptak.
Az SEC szerint későn jelentette be, hogy 2022 márciusában 5 százalékos részesedést szerzett a médiavállalatban.
Ő az első elnök Dél-Koreában, akit még hivatali ideje alatt tartóztatnak le.
Nemcsak Lengyelország, hanem más országok légitársaságai ellen is.
Január 19-én lép hatályba a platform betiltásáról szóló törvény.
Indoklásuk szerint egyre nehezebb objektív érvek mentén vitatkozni a platformon.
És az ukrán haderő korlátozását is kérni fogja.
Az izraeli kormány azonban csak csütörtökön szavaz a megállapodásról.
A mém azon viccelődik, hogy az orosz Belgorodot Ukrajnához kellene csatolni és népköztársaságnak nevezni.
A Qubit szerkesztőségébe érkezett levelek szerint sokakon kifog a regisztráció, de nem is ez a legnagyobb baj a holnap életbe lépő rendszerrel, hanem hogy óriási hátrányba hozza azokat, akik valamiért nem tudnak digitálisan ügyeket intézni, és komoly adatvédelmi aggályokat is felvet.
A Sgr A* tevékenységét először sikerült detektálni a James Webb űrtávcső közép-infravörös tartományban mérő műszerével.