Ezentúl a Kínai Népköztársaság kormányát ismerik el „az egyetlen olyan legitim kormánynak, ami egész Kínát képviseli”. A külügyminiszter korábban azzal indokolta a váltást, hogy Tajvan nem tud több segélyt adni, pedig a szegény országnak óriási szüksége van rá.
Ez komoly befolyással lehet az ország kereskedelmi kapcsolataira az Egyesült Államokkal.
Bert Koenders azt mondta, Hollandia szerint nyilvánvalóan nincs kapcsolat a terrorizmus és a magyar kormány tettei között, és nem tudja elképzelni, hogy a holland nagykövet ilyesmit akart állítani.
Szijjártó Péternek nem volt elég az üzengetés, sajtótájékoztatón jelentette be a lépést.