Bert Koenders holland külügyminiszter a holland sajtónak a minisztertanács előtt reagált a magyar kormány lépésére, amivel ma gyakorlatilag megszakította a két állam közötti nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatokat, a leköszönő holland nagykövet néhány megjegyzése miatt.
Az ügy előzménye, hogy Gajus Scheltema a 168 órának azt mondta: a muszlim terroristák a globalizáció vesztesei, akik ezért a szélsőségesség, a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet. „Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány” – mondta nem sokkal azelőtt, hogy kijelentette: „Nem pénzelhetjük a korrupciót, nem tarthatunk életben egy korrupt rendszert.”
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint elfogadhatatlan, hogy Hollandia hivatalos képviselője egyenlőséget tesz az illegális bevándorlás ellen határozottan küzdő kormány és a terrorizmus közé. Azt mondta, hivatalos magyarázatot és bocsánatkérést vár a holland kormánytól.
A holland Telegraaf szerint Koenders megszólalt az ügyben, és azt mondta: „Nyilvánvaló, hogy nincs kapcsolat a terror és a magyar kormány tettei között. Ez legalábbis kellemetlen.” Azt mondta, ez nem olyasmi, amit a holland kormány állítana, és nem tudja elképzelni, hogy a nagykövet ilyesmit szeretne állítani.
Azt viszont hozzátette, hogy Hollandia aggodalommal figyel más fejleményeket Magyarországon, mint például a civil szervezetekkel kapcsolatban hozott törvényeket. „A nagykövet jogosult azt bírálni” – mondta a miniszter.