A demokraták egyik feltörekvő sztárja, Kirsten Gillibrand szólította lemondásra, amire Trump egy szinte csak szexista sértésként értelmezhető tweettel válaszolt.
Úgy tűnik, a lengyelek is elszámolták magukat Trumppal, pedig náluk legalább már járt is az amerikai elnök, aki a magyar kormány képviselőit még nem fogadta.
"Egyszerűen csak üljünk össze" - javasolta Rex Tillerson amerikai külügyminiszter.
25 év után újra demokrata szenátort választottak Alabamában, ahol Donald Trump tavaly még a szavazatok 62 százalékát kapta.
A magyar követség nem költözik Jeruzsálembe.
Indonéziában, Marokkóban és Isztambulban pedig ezrek tüntettek, miután Trump elismerte Izrael fővárosaként Jeruzsálemet.
Egy héten belül kétszer robbant fel az internet, hogy most végre lebukott Trump, és kétszer derült ki, hogy a sztorik nem igazak. És nem gyanús fakenews-gyáraktól, hanem komoly, mainstream újságoktól származtak a hírek.
Az épület egyik helyiségében éppen rendezvény zajlott, az ott tartózkodók az épület alagsorában találtak menedéket.
Mivel is tölthetné jobban az idejét az Egyesült Államok elnöke?
A klímaváltozással járó szélsőséges időjárás miatt tombolnak a tüzek, ezzel kell majd együttélni a jövőben.
Donald Trump döntését követő megmozdulásokban eddig négyen vesztették életüket, a sérültek száma több száz.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint „valószínűleg” 2 éven belül nem költöztetik át az izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.
Trump szerdai döntése nyomán a palesztinok már találkozni se akarnak Mike Pence amerikai alelnökkel. Egyik vezetőjük pedig bánatában már a kétállami megoldás gondolatát is feladná.
Nem mintha bármi megdöbbentő következtetésre jutna, csak éppen ügyesen és átélhetően vegyíti a személyes nézőpontot és tapasztalatokat a nagypolitikai elemzéssel.
Ki gondolta volna, hogy pont egy nők zaklatásával büszkélkedő, Playboyban pózoló nőcsábász hozza el a keresztény jobboldal feltámadását? Talán csak alelnöke, Mike Pence, akinek meggyőződése, hogy Istennek még nagy tervei vannak vele.