Doug Jonesnak sikerült meglepetést okoznia. Bár kihívója, a kampány során kamaszlányok molesztálásával elhíresült Roy Moore mellett Donald Trump is intenzíven kampányolt és a republikánus pártközpont is felsorakozott mögé, demokrata kihívója végül szűk győzelmet aratott. A nem hivatalos végeredmény szerint Jones 49,5, Moore 48,7 százaléknyi szavazatot kapott, a szavazók 1,7 százaléka pedig inkább maga írt be kézzel jelöltet a szavazólapra.
A győzelem szűknek tűnik, valójában több mint 25 százalékos fordulatot jelez: Alabama az elmúlt évtizedekben az egyik legmasszívabban republikánus állam volt, a 2016-os elnökválasztással párhuzamosan az állam másik szenátori posztját 26 százalékpontos fölénnyel szerezte meg a republikánus jelölt.
Roy Moore az előválasztáson a republikánus pártvezetés és Trump támogatottját legyőzve lett szenátorjelölt, de októberben a Washington Post az államban riportozó munkatársai véletlenül több nőbe is belebotlottak, akik állították, hogy a 80-as években, amikor Moore még csak a harmincas éveiben járó feltörekvő ügyész volt, a leendő politikus molesztálta őket, pedig még csak kamaszok voltak. Legfiatalabb áldozata 14 éves volt, ami még az e tárgyban pont liberális alabamai törvények szerint is bűncselekménynek minősül - még ha azóta el is évült.
Moore veresége egyrészt jelentős csapás Trumpnak, aki személyesen is kampányolt mellette. Bár azt is érdemes megjegyezni, hogy Trump kerülte a közös megjelenést Moore-ral, nehogy aztán közös fényképekkel lehessen zavarba hozni. Ez azért jelezte, hogy a republikánus pártban is számoltak a vereség lehetőségével.
Másrészt Moore veresége súlyos csapás az elnöki agenda szempontjából. Jones győzelmével két szavazatra olvadt a republikánusok fölénye a szenátusban, ami megnehezítheti a republikánus javaslatok, köztük az elnök ötleteinek keresztülverését a törvényhozáson.
Jones győzelmének a kulcsa a fekete szavazók szokatlan aktivitása és a művelt fehérek pártváltása volt. Az előzetes adatok szerint a választáson legalább akkora arányban vettek részt afroamerikai szavazók, mint 2008-ban és 2012-ben, amikor a demokraták listáját Barack Obama vezette. A művelt fehérek lakta elővárosok pedig republikánusról demokratákra váltottak. Jones győzelméhez emellett hozzájárult, hogy a 2016-os elnökválasztáson még a szavazóközönség 47 százalékát kitevő evangéliumi keresztény fehér szavazók aránya 40 százalékra esett vissza. (Via The Washington Post)
A fiatalkorú lányokat kedvelő republikánus szenátorjelölt ezt nemrég határozottan tagadta.
Roy Moore, a republikánusok alabamai szenátorjelöltje a vádak szerint 1979-ben egy 14 éves lányt zaklatott szexuálisan.