Szerinte „a világdiplomáciának a központja Budapesten van”, és „talán Andrássy vagy az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy talán Mátyás király óta nem volt olyan világpolitikai befolyása Magyarországnak, mint most”.
Marco Rubio floridai szenátor lesz a külügyminiszter, Kristi Noem dél-dakotai kormányzó a belügyminiszter, Michael Waltz floridai képviselő a nemzetbiztonsági tanácsadó, Lee Zeldin képviselő pedig a környezetvédelemért felel majd.
A második Trump-elnökség végleg lezárja az 1980 óta tartó neoliberális korszakot. Az alakuló új világrend leginkább csak az USA-nak jó Nyugaton, a többieknek rossz. Nekünk nagyon.
Három ember már biztos a következő Trump-adminisztrációban.
Az orosz elnöknek egyelőre nincs konkrét szándéka sem a kapcsolatfelvételt illetően.
A brit kormány még nem erősítette meg, hogy meghívták volna Trumpot.
Csütörtökön beszéltek, Trump nyitott az ukrajnai háború mielőbbi megoldásáról szóló tárgyalásokra.
Trump megválasztásával pompás 2025 elé néz Magyarország, lett egy harcostársunk, akivel könnyebb a gazdasági fejlődés útjára lépni.
Ukrajna ezen belül minden korábbinál komolyabb támadást intézett az orosz főváros ellen.
Aztán vége a juttatásoknak.
És a republikánusoknak esélye van arra, hogy a Szenátus mellett a Képviselőházban is többségük legyen.
Januártól Susie Wiles lesz a Fehér Ház történetének első női kabinetfőnöke. A 67 éves tanácsadó kinevezése nem számít meglepetésnek, az ő munkája nélkül minden bizonnyal nem nyert volna kedden Trump.
„Bryan Lanza a kampány egyik vállalkozója volt. Nem dolgozik Trump elnöknek, és nem beszél a nevében” – közölte egy névtelenséget kérő szóvivő.
Nem tudni, miért.
Kukásmellényes elnökjelölt, meghiúsult merénylet, megevéssel fenyegetett háziállatok: elképesztő kampány végén tért vissza Donald Trump, ez pedig Orbán Viktor szerint a magyarok zsebében lévő pénzről is szól.