Donald Trump győzelméről, a budapesti diplomáciai nagyüzemről és a kormány gazdasági akciótervéről nyilatkozott Orbán Viktor a TV2 Tények című műsorának vasárnap este.
A magyar miniszterelnök szerint az Európai Politikai Közösség Budapesten tartott csúcstalálkozója érdektelenségbe is fulladhatott volna, de mivel nemrég választották amerikai elnökké Donald Trumpot, mégis sokan odafigyeltek. „Mindenki nézegeti a másikat, mindenki tudja, hogy meg fog változni a világ, hogy amit eddig mondtak, az nem fog működni. Van egy ilyen érdeklődés, hogy akkor most hogyan tovább.”
A másik ok, amiért szerinte nem volt unalmas a találkozó, az a magyar soros elnökség célkitűzésének eredménye, az elfogadott európai versenyképességi paktum volt. Ennek egyik célja az energiaárak csökkentése, valamint a kereskedelmi versenyt gátló bürokrácia visszafogása.
Orbán az amerikai választásokról azt mondta, nem meglepő, hogy Trump nyert, mert odaát is ugyanaz van, mint Európában: „az embereknek elegük van a háborúból.” A miniszterelnök szerint az amerikaiaknak elegük van a migrációból és „ebből a genderdologból is, hogy az aktivisták meg akarják mondani nekünk, hogy hogyan neveljük a saját gyerekeinket”. Orbán szerint „egy hét mérföldes csizmával tett lépéssel” kerültünk közelebb a békéhez.
Szerint Trump „nem a megmentőnk, hanem a harcostársunk”, így könnyebben tudjuk elérni a céljainkat. Elmondása szerint jövő héten a magyar kormány megkezdi a költségvetés tárgyalását, a Költségvetési Tanács már le is okézta a törvényjavaslatot, ezt hétfőn terjesztik a parlament elé – a „békeköltségvetésről” itt írtunk.
Orbán nagy magyar–amerikai megállapodást kötne Trumppal. Vannak dolgok, amiket a jelenlegi amerikai kormányzat elrontott, így például a kettős adóztatást elkerülő egyezményt nem kötötték meg. Ezt újra meg kell kötni, de több más gazdasági kérdésben is szeretne megállapodni. Az interjút készítő Gönczi Gábor frappáns átkötését külön idézném: „ez nagyon nagyon jól hangzik!”
Csütörtökön az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója, pénteken pedig az informális EU-csúcs lesz Budapesten. Donald Trump győzelmének köszönhetően Orbán kitörhet az elszigeteltségéből, és az amerikai-európai kapcsolat közvetítőjeként fontos szerepet tölthet be a nemzetközi politikában.
A 2025-ös költségvetés tervéről nyilvánosságra hozott véleményében néhány konkrét számot is publikált a Költségvetési Tanács. Jövőre az Igaz Derék Magyar Polgár sokat vásárol, még többet bankol, de az autóját sem felejti el. Emellett máris megvannak 2025 legnagyobb nyertesei.