Pam Bondi Trumpot korábban barátjának is nevezte.
Ahelyett, hogy megpróbált volna hidakat építeni a hagyományos szövetségesekkel, „Trumpot láthatóan lenyűgözte az orosz elnök” – írja a volt német kancellár az önéletrajzában.
Nemrég derült ki, hogy két nő eskü alatt vallotta: a Trump által legfőbb ügyésznek kiszemelt konzervatív politikus fizetett nekik a szexért.
Donald Trump leendő védelmi minisztere a hallgatásért fizetett egy nőnek, aki 2017-ben szexuális erőszakkal vádolta meg.
Legalábbis a helyi földhivatal levele szerint, ami földterületet is adományozna több millió ember erőszakos kitoloncolására és fogva tartására.
Ingyen kaphatnak felújítandó ingatlant vagy olcsón lakhatót. Az a távmunkás, aki pedig csak egy időre menne oda, szintén 1 euróért kap bérleményt.
2025, a fantasztikus év? Ha Trump beváltja az ígéreteit és felturbózza a kereskedelmi háborút Kínával, abból nagyon rosszul jöhet ki Európa, nem beszélve a "konnektivitásra" építő magyar gazdaságpolitikáról.
A külügyminiszter szerint ezt több republikánus párti vezető is megígérte.
De kizárja, hogy jelentős területi engedményeket tegyen, és ragaszkodik ahhoz, hogy Kijev mondjon le a NATO-tagságról. Több Kreml-közeli forrás is erről számolt be a brit hírügynökségnek.
Linda McMahon előbb kamuverekedett, aztán megalapította és vezette a legnagyobb pankrátorszervezetet, majd politikai pályára lépett.
De a legerősebb biztonsági garancia a NATO-tagság lenne Kijev számára.
A januártól hivatalba lépő elnök azt írta, nemzeti vészhelyzetet hirdetnek majd a bevándorlók miatt.
Változik a hozzáállás az ukrán háborúhoz, Orbán felvetései a „békéről” pár hónapja még abszurdnak hatottak, most már nem azok – mondja Krekó Péter. A Political Capital ügyvezető igazgatója úgy látja, Magyarország már nincs olyan páriaszerepben, mint korábban, de ettől még Orbánnak nincs igaza kezdettől fogva.
A szabadság helyett a biztonság az új korszak kulcsfogalma. Szabályalapú világrend helyett birodalmi logika: Amerika gazdasági előnyökre váltja katonai erőfölényét. Az orbáni gazdasági semlegességgel ez sehogy sem jön össze. Ez az átrendeződés kicsit sem kedvez Európának, így nekünk sem. Podcastunk ingyenes verziója, szerkesztett leirattal.
Biden állítólag engedélyt adott az ukránoknak amerikai rakéták használatára, a német kancellár felhívta Putyint, Erdogan béketervet csinált. Az oroszok pedig az egészre jól befeszültek, de Trump környezete is, mondván, nem kellene az új elnök hivatalba lépése előtt kirobbantani a III. világháborút.