„Továbbra is teljes mértékben elkötelezett vagyok amellett, hogy Donald J. Trump a történelem legsikeresebb elnöke legyen. Örökre megtiszteltetés lesz számomra, hogy Trump elnök úr engem jelölt az Igazságügyi Minisztérium vezetésére, és biztos vagyok benne, hogy meg fogja menteni Amerikát” - írta Matt Gaetz a posztjában, amelyben visszalép a miniszterjelöltségtől.
Egyelőre nem sokat tudunk a döntés hátteréről, de az kiderül a posztból, hogy Gaetz a szenátorokkal való találkozás után döntött így. Márpedig az régóta tudható, hogy Gaetz még a republikánus törvényhozók körében is mély megvetésnek örvend. A posztjában persze azt hangsúlyozza, hogy sokan erősen támogatták őt, és ő csak azért lép vissza, nehogy elterelje a figyelmet Trumpék fontos küldetéséről. Arról, hogy milyen botrányok vannak mögötte, és milyen ellenszenv körülötte párton belül is, egy szót sem ejtett.
Alighanem az sem tett jót neki, hogy a napokban kiderült: két nő vallotta a képviselőházi bizottság előtt, hogy Gaetz fizetett nekik a szexért. A bizottság korábban azt a kiskorú nőt is meghallgatta, aki azt vallotta, hogy Gaetz 17 éves korában szexelt vele, és eddig is azt fontolgatta, nyilvánosságra hozza-e a teljes jelentést.
Gaetz kifejezetten tagadta, hogy valaha is szexelt volna kiskorúval, vagy fizetett volna a szexért. Az igazságügyi minisztérium az éveken át tartó, szexkereskedelemmel kapcsolatos nyomozás után tavaly úgy döntött, hogy nem emel vádat Gaetz ellen, az ügyészek szerint a tanúk nem tűntek volna hitelesnek az esküdtszék előtt. Az állítólagos áldozathoz közel álló források viszont cáfolták, hogy a nő ne lenne szavahihető.
Trump így kommentált: „Nagyra értékelem Matt Gaetz erőfeszítéseit, hogy elnyerje a támogatást a legfőbb ügyészi poszthoz. Nagyon jól csinálta, ugyanakkor nem akarta elterelni a figyelmet a Kormányzatról, amelyet tisztel. Matt előtt csodálatos jövő áll, és alig várom, hogy láthassam mindazokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket tenni fog!” Ami meglehetősen sunnyogós kommentár annak tudatában, hogy az amerikai törvényhozásban a republikánusoknak kényelmes többsége lesz, és a képviselőik nagy része Trump abszolút befolyása alatt áll.
Matt Gaetz ellen korábban az igazságügyi minisztérium is nyomozott, de nem emeltek vádat.
Matt Gaetz képviselő évek óta az amerikai politika trumpiánus szárnyának fiatal csillaga. Pechére most kiderült, hogy nyomoznak ellene, mert lehet, hogy egy 17 évesnek fizetett szexért. Beextasyzva.