Felmerült, hogy Carter Page orosz ügynökként működik.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Kósa Lajos-i mélységekbe süllyedve nyilatkozott óriási baromságot.
Alig egy hét alatt az amerikai külpolitika visszaállt olyanná, mint Trump előtt mindig is volt. Állítólag csak annyi történt, hogy az amerikai elnök megrendült a halott kisbabák látványától. A helyzet valószínűleg bonyolultabb.
Ezzel Roosevelt óta ő lesz az első elnök, akit nem fogad a pápa az első olaszországi útján.
Két adat: Áder János azonnal küldte a táviratot Trump megválasztásakor. Ádert március 13-án választották újra. Na?
Hszi Csin-ping és Trump megállapodtak, hogy száz napon belül rendezik kereskedelmi vitáikat. Kína két kisebb engedményt már tett is.
Teljes fordulat Trump külpolitikájában, Oroszország ideges!
Donald Trump megüzente, hogy ha Kína nem fékezi meg, majd ő megállítja a folyamatosan rakétákkal kísérletező Észak-Koreát.
A jelek szerint jól alakult a barátkozása a Floridába látogató Hszi Csin-pinggel.
Nyilván csak tréfából küldenek ide különmegbízottat.
Neil Gorsuch megválasztásával újra konzervatív többség lesz a testületben.
Egymás után ugranak le a Trump-vonatról a keménymag tagjai. Szerintük Aszad vegyi támadása kamu, Trump pedig csalódást okozott.
HAHÓ! Ez ugyan rohadt unalmas technikai részletnek tűnik, de pont ezek életbevágóan fontosak. Eddig ugyanis azért lehetett elkerülni Szíriában a nyílt amerikai-orosz konfliktust, mert tudták egymásról, hogy ki merre jár.
"A vegyi fegyverek használata visszataszító és büntetendő" - mondta például a francia külügyminiszter.