Szomorú, olyan szomorú, mondta az apját övező gyűlölethullámról.
A szenátus nyilvánosságra hozta James Comey, az FBI májusban kirúgott igazgatója írásos vallomását, amivel csütörtökön kezdődni fog az év eddigi legnagyobb izgalommal várt amerikai politikai eseménye.
2003 és 2005 között igazságügy-minisztériumi államtitkár volt, amikor az elbocsátott James Comey volt a miniszterhelyettes.
Stábja észlelte, hogy nem a legdiplomatikusabb, ha az elnök beleáll Katar terroristázásába, miközben amerikai légibázis működik ott.
Trump lemondásra kényszerített főtanácsadója nem akart vallomást tenni, végül mégis átadott több száz oldalt. A bizottság az orosz beavatkozást vizsgálja az amerikai elnökválasztásba.
Legalábbis ezt állítja a szenátus hírszerzési bizottságának alelnöke, Mark Warner.
David Rank nem akarta közölni a kínaiakkal Trump döntését, mivel egyáltalán nem ért egyet azzal.
Féltik a megítélésüket, és attól tartanak, az elnök úgyse hallgatna a tanácsaikra.
Külügyminisztere inkább nyugtatni próbálta a kedélyeket, mivel többek között Katarban van a legnagyobb közel-keleti amerikai légitámaszpont is.
A Századvég által szervezett budapesti amerikaügyi konferencián a jelek szerint a világ véleményét nem kérdezték.
A köztársasági elnök erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből
Állítólag azért, mert az elnök úr beéri napi 4-5 óra alvással is.
Az NBC-nek nyilatkozott az orosz elnök, és teljesen kijött a sodrából, amikor Trump moszkvai kapcsolatairól illetve az orosz elnyomó politikáról kérdezte Megyn Kelly.
A Twitteren méltatlankodik, teljesen kiforgatva Sadiq Khan szavait.
Az amerikai elnök állítólag már elhiszi, hogy a levegő szennyezése és a globális felmelegedés összefügg.