Az elnök lányának divatmárkája újabb ezer cipőt rendelt a kínai gyárból, ahol három, a munkások kizsákmányolását vizsgáló aktivistát is letartóztattak.
Pedig a golfpályái jól termelnek. A tornyai viszont alulteljesítették hitelezői várakozásait.
Ezt állította ma Sebestyén Balázsék műsorában.
Az amerikai elnök vélhetően a szerdán kezdődő amerikai-kínai külügyi csúcs elé üzent egyet. Hogy pontosan mit, azt senki nem tudja.
A Focus amerikai gyártását leállítják, Kína lesz az új helyszín. Trump vélhetően nem lesz boldog.
Az amerikai történelem eddigi legnagyobb adatszivárogtatása, 1,1 terrabájtnyi érzékeny adat, lakcím, telefonszám, születési szám, vallási és etnikai hovatartozásról szóló információ vált hozzáférhetővé.
Trump elnökségének igazi sztárja, az egy mondaton belül önmagát cáfolni képes fehér házi szóvivő stratégiai szerepbe húzódna a napi megaláztatások elől.
Magyarország az irigység Földje. A tévés alig mutatta meg a Donald Trumptól kapott aláírt fényképet, máris azzal gyanúsították, hogy 60 dollárért vette.
Az amerikai elnök sajátkezűleg írt erről a magyar tévésnek. De mit tudhat Trump, hogy imákra van szükség?
Egy egész csapat próbál dolgozni azon, hogy az elnök ne csináljon hülyét magából, de nincs könnyű dolguk.
A 18 fős testület harmada visszaadta a mandátumát.
Donald Trump visszatáncol az egyezményből, amit még Obama kötött a kubai vezetéssel a két ország kapcsolatának normalizálása érdekében. Havannában nem örülnek.
Első tippre nem sok jót a nyugati szövetségesi rendszernek.
Michael Cohent az oroszügyi nyomozásban fogják meghallgatni.