Donald Trump

Trump cégcsoportjának pénzügyi fejese is jogi védelmet kapott

Szűköl a kör, ha szűkül a kör.

Tbg
külföld

Trump szerint mindenki elszegényedne, ha elmozdítanák őt az elnöki székből

Amúgy sem lenne értelme leváltani, mert nagyon jó munkát végez - mondta saját magáról.

erdelyip
POLITIKA

Donald Trump egy elítélt bűnözőnek hálálkodott

A Twitterén dicsőítette Paul Manafortot, elítélt kampányfőnökét, amiért "nem tört meg", nem vallott rá, szemben például egykori legfőbb bizalmasával, Michael Cohennel.

Király András
külföld

Az atomprogram mellett rakétaprogramját is folytatja Észak-Korea

Leállították a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését, pedig ez volt az egyetlen kézzelfogható eredménye Trump és Kim júniusi csúcstalálkozójának.

Király András
külföld

A Trump tanácsadójának elítélése után sprintelni kezdő kék ruhás nő volt az internet mai sztárja

Persze az ítélet is fontos, de ma sok százezren nézték végig, ahogy a fiatal újságíró-gyakornok kirohan a bíróság épületéből.

Horváth Bence
külföld

Trump: „Ha valaki jó ügyvédet keres, határozottan javaslom, hogy ne vegye igénybe Michael Cohen szolgáltatásait!”

Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke felébredt, és elkezdett twitterezni.

Herczeg Márk
bűnügy

Trump vádalkut kötő ügyvédje állítólag tud valamit az oroszokkal való összejátszásról

Egy nappal azután, hogy terhelő vallomást tett Donald Trumpra és jelezte együttműködési készségét Robert Mueller különleges ügyésszel, Michael Cohen ügyvédje már arról beszél, hogy az oroszokkal való összejátszásról és hackelésről is tudomása van.

Király András
külföld

Észak-Korea csak folytatja a nukleáris programját

Minden jel szerint Donald Trumpnak mégsem sikerült az áttörés - bezzeg Kim Dzsongun megkapta, amit akart.

Király András
külföld

Donald Trump borzalmas napja

Volt kampányfőnökét bűnösnek találta a bíróság, évtizedes bizalmasa és személyi ügyvédje pedig vádalkut kötött a hatóságokkal. Hogy ebből mi lesz, az még nem teljesen tiszta, de az biztos, hogy lesz belőle valami. Valami nagyon komoly.

Király András
külföld

Trump szerint Mueller különleges ügyész csapdába akarja csalni

Méghozzá hamis tanúzás csapdájába. Elmondta azt is, jöhet az újabb találkozó Kim Dzsong Unnal.

plankog
külföld

Talán még augusztus végéig vádat emelnek Trump személyi ügyvédje, Michael Cohen ellen

Ha addig nem, akkor a hatóságok már megvárhatják a vádemeléssel a novemberi félidős választást, hogy ne befolyásolják a szavazók véleményét.

Király András
külföld

Giuliani: Az igazság nem az igazság!

Donald Trump ügyvédjének sikerült túllépnie a Trump-kormányzás másik nagy találmányán, az alternatív tényeken is.

Király András
külföld

Kirúgták Trump náci konferenciát is megjárt beszédíróját

A Fehér Ház előbb türelmet kért a CNN-től, majd csak Beattie kirúgása után reagált annyit, hogy a férfi már nem a munkatársuk, magánügyeket meg nem kommentálnak.

Király András
külföld

Börtönt kért a különleges ügyész Trump egykori munkatársára

A NY TImes közben arról ír, hogy Trump ügyvédje folyamatosan együttműködött a nyomozással, és rengeteget beszélt nekik a történtekről.

Horváth Bence
külföld

Trump újabb szankciókkal fenyegeti Törökországot

Andrew Brunson, a puccsistasággal gyanúsított amerikai lelkipásztor szabadon engedését követeli.

Király András
külföld