A kialakuló új világrendben Amerika szövetségesei már nem lehetnek biztosak abban, hogy Washington baj esetén a segítségükre siet. Az atomfegyverekről a Szovjetunió szétesése után lemondó Ukrajna sorsát figyelve Európától Ázsiáig sok ország dönthet saját védelme érdekében a nukleáris fegyverkezés mellett.
Ukrán fiatalokat béreltek fel, Varsóban is ők gyújthattak fel egy áruházat.
A lengyel miniszterelnök elképzelhető pozitív ösztönző elemként említette, hogy a kiképzés során lehetőség nyílna ingyenes hivatásos gépjárművezetői tanfolyam elvégzésére is.
15 perc alatt le is ment a vita Ukrajna támogatásáról.
Lengyelországban minden felnőtt férfit kiképeznének egy esetleges háborús helyzetre.
A volt védelmi minisztert pedig azzal gyanúsítják, hogy titkos katonai terveket hozott nyilvánosságra a kampányban.
A miniszterelnök szerint ez rossz, hibás és veszélyes.
Az USA-hoz ezer szálon kötődő lengyelek az európai védelemben is főszerepet akarnak vállalni, de minden jel arra mutat, hogy a mostaninál kizárólag szebb napokat látott lengyel-magyar barátságot nem az európai védelemben való közös szerepvállalás fogja felrázni.
Az ügyészség szerint a 2020-as elnökválasztás szervezése során visszaélt hatalmával.
„Elég a beszédből, ideje cselekedni!” – közölte a lengyel kormányfő.
Miközben Trump éppen felrúgja az évtizedes szövetségi rendszert, mert gyengének és élősködőnek tartja Európát, az európai vezetők két nem hivatalos válságértekezletig és óvatos nyilatkozatokig jutottak arról, hogy Zelenszkij nem is diktátor. Orbán mindegyikből kimaradt.
A CBA elnöke a Pegasus-üggyel összefüggő iratok titkosítására hivatkozva csak részleges vallomást tett, pedig Tusk a kihallgatás előtt felmentette őt a témakörre vonatkozó titoktartási kötelezettség alól.
A párizsi csúcstalálkozón az európai vezetők arra jutottak, hogy Európának növelnie kell a védelmi kiadásokat és az Ukrajnának nyújtott támogatást.
Orbánék ugyanakkor egy 4000 milliárdos akciótervtől várják a repülőrajtot.
Pedig arról szóltak sajtóhírek, hogy Vida József is megvenné az amerikai Discovery kezében lévő TVN-t.