dúma

Bezzeg-Oroszország: a külföldi ügynök plecsnivel már tanítani sem lehet

Először csak nyilvántartották és megbélyegezték őket, most már választásokon sem indulhatnak, akik külföldről kapnak támogatást.

Kolozsi Ádám
külföld

Putyin nem váltott, Misusztyin marad a miniszterelnök

A moszkvai alsóház már jóvá is hagyta az elnök jelölését.

Botos Tamás
külföld

A Duma egy 1954-es szovjet döntés érvénytelenítésével járulna hozzá a Krím eloroszosításához

A történelemhajlítás, ami szerint „Hruscsov jogtalanul adta Ukrajnának” a félszigetet, tíz éve kapott új lendületet Oroszországban. Ez a megszállás egyik indoka, és immár hivatalos állami álláspont is lehet.

Kaufmann Balázs
külföld

Vlagyimir Putyin aláírta a nemváltást betiltó törvényt

Megvédik Oroszországot a nyugati családellenes ideológiáktól.

Dienes Gábriel
külföld

Az orosz parlament alsóháza elfogadta a nemátalakító műtétek betiltásáról szóló törvényt

Aki korábban ilyenen átesett, többé nem fogadhat örökbe és a házassága is érvénytelenné válik.

Molnár Kristóf
külföld

Moszkva bekeményít: bezárják a kiskapukat a behívást megtagadó orosz civilek előtt

Megszavazta a Duma az elektronikus katonai behívók bevezetését.

Rényi Pál Dániel
háború

Medvegyev: Meglátjuk, hogy Európa készen áll-e békefenntartók koporsóinak hosszú sorára

A volt orosz elnök feltehetőleg Orbán Viktor pénteki kijelentésére reagált, ahogy tette azt a Duma egy képviselője is. Orbán kijelentését ugyan semmi sem igazolta, de arra jó volt, hogy az oroszok elengedjenek néhány Nyugat-ellenes tirádát.

Bódog Bálint
háború

A kéthavi orosz költségvetési hiány megközelítette az éves tervezettet

Azok a híres nem működő szankciók.

Botos Tamás
külföld

Az orosz Duma törvényben tiltott be mindenfajta „LMBT–propagandát”

Semmilyen „nem hagyományos szexuális kapcsolat” megjelenítése nem engedélyezett semmilyen formában.

Kiss Imola
külföld

Két orosz képviselő azt javasolja, hogy illesszék az alapvető katonai kiképzést az iskolai tananyagba

Szerintük a tantárgy bevezetése sokat javítana „az iskolások erkölcsi és hazafias nevelésén csakúgy, mint fizikai erőnlétükön”.

Tárkányi Flóra
háború

Oroszországban ezentúl hét év börtön jár „az ország biztonságát veszélyeztető nyilvános felszólalásokért”

Ezek a törvényi szigorítások „az orosz nemzeti érdek védelmét szolgálják, megfelelő és időszerű választ adnak az országunk előtt álló kihívásokra” - nyilatkozott a törvényjavaslat egyik társszerzője.

Kaufmann Balázs
háború

Oroszországban megtiltanák Navalnij aktivistáinak, hogy induljanak a választáson

Szélsőségesnek és terroristának minősítették őket, mert megváltoztatnák az alkotmányos rendet.

Czinkóczi Sándor
külföld

Orbán Viktor 200 hazugsága

Három évvel a legutóbbi gyűjtés után összejött még száz óriási hazugság Magyarország miniszterelnökétől.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Duma támogatta Mihail Misusztyin miniszterelnöki kinevezését

Nem nagy meglepetés, ő volt Putyin jelöltje.

Sarkadi Zsolt
külföld

Választókerülete helyett valahogy Miamiből jelentkezett be az orosz parlament alelnöke

És Putyin pártjának frakcióvezetője támadt rá kommentben (aki amúgy ki van tiltva az USA-ból).

Horváth Bence
külföld