egészség

Gyümölcslevet injekciózott be magának egy kínai nő, hogy egészséges maradjon

Nem jött be, öt napig szorult kórházi ápolásra.

Király András
külföld

Lehet, hogy a tojás káros az egészségre

Egy nagyszabású kutatás szerint a túlzott tojásfogyasztás jelentősen növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.

Boros Juli
egészség

Több mint félmillió embert érint valamilyen ritka betegség Magyarországon

Egy-egy betegségben viszonylag kevesen szenvednek, de van vagy 6-8 ezer kór.

Albert Ákos
Egészségügy

Trump kicsattan az egészségtől, pedig nem mondott le a gyorskajákról

A Fehér Ház orvosi jelentése szerint Trump várhatóan nemcsak elnöksége végéig, de még utána is jó egészsésgnek fog örvendni.

Horváth Bence
külföld

Káosz lett a New York-i salátabárokban, annyian fogadták meg újévkor, hogy egészségesebben fognak élni

A lelkesedés vélhetően hamar lanyhulni fog.

Herczeg Márk
gasztronómia

A bevándorlók általában egészségesebbek, és a várható élettartamuk is magasabb, mint a befogadó országok lakóié

A University College London szakembereinek tanulmánya szerint az az érv, hogy a bevándorlók egészségi kockázatot jelentenek, és terhet rónak az egészségügyi rendszerre, csak a bevándorlásellenes érzelmek erősítésére használt kitalációk.

Herczeg Márk
Egészségügy

9 városban még mindig magas a levegő szállópor-tartalma

A tisztifőorvos szerint már nem egészségtelen, de kifogásolt.

Herczeg Márk
időjárás

Sokkoló videó arról, mit tesz a tüdőnkkel a dohányzás

Látványosabb a különbség egy láncdohányos és egy nemdohányzó tüdeje között, mint azt gondoltuk volna.

Karaj Kisasszony
ÉLET

Tudósok emberi petesejteket növesztettek egy laborban

Persze, ember nem lett belőlük.

Albert Ákos
TUDOMÁNY

Száz százalékban sikeresnek bizonyult egy új rákterápia az egérkísérletekben

A stanfordi kutatók 90-ből 90 egeret gyógyítottak ki a rákból egy új terápiával. A daganatokba beinjekciózott immunerősítők még az áttéteket is megszüntették.

Király András
tudomány

Napi 2-4 csésze kávé csökkenti a korai halál kockázatát

Egy 20 ezer fős spanyol kutatás szerint.

Sarkadi Zsolt
egészség

Hopp, máris három? Irány a szabad!

Király András
ÉLET

Új kórokat is hozhat a klímaváltozás

Verde
globális felmelegedés

Orbán annyira egészséges, hogy már fogadta is az orosz külügyminisztert

A magyar miniszterelnök és Szergej Lavrov a Parlamentben üdvözölték egymást.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A magyar bullshitgyógyászat ábécéje

Néhány módszer, amit mindenképpen próbálj ki, ha az idődet és a pénzedet akarod vesztegetni, viszont soha nem akarsz meggyógyulni!

Kulcsár Rebeka
egészség