A Pepsi félreértett reklámja végleg a tüntetéskultúra részévé vált.
100 nap után kijött Donald Trump első propagandafilmje. Success, success, success.
A védelmi minisztérium szerint bármelyik pillanatban végrehajthatnak egy kísérleti atomrobbantást.
Fehérházi forrás erősítette meg azt, amiról már napok óta ír a sajtó: Trump biztonságpolitikai tanácsadója új posztot kaphat.
Úgy néz ki, hogy még Trump kormányában sem lehet valaki sokáig tanácsadó átvilágítás nélkül.
De Erdogan azt mondta, az YPG-nek nyújtott amerikai segítség kárt okoz a két ország szövetségének.
Pedig az alkotmány szerint Michael Flynn nem fogadhatott volna el ilyen támogatásokat.
Azt még nem tudni, hogy mi lesz a fellépési díj sorsa.
A mindentudó Nógrádi azt mondta, az amerikaiak megkerestek egy magas rangú fideszest, hogy miniszterelnököt csináljanak belőle.
Ha a bíró nekik ad igazat, akkor az Uber megnézheti magát.
Trumpék egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy felmondják az Obama egyik legfontosabb örökségének tartott egyezményt.
A Fox News végül menesztette Bill O'Reilly-t.
Aaron Hernandezt 2013-ban ítélték életfogytiglanra, mert lelőtte a sogornője barátját.
A magát Fekete Jézusnak nevező férfi azt képzelte, hogy egy faji háború egyik csatájában vesz részt.
Kim Dzsongunnak is üzent a Fehér Ház húsvéti ünnepségén: ideje viselkedni.