Az amerikai külügyminiszter is kritizálta az iráni atommegállapodást

külföld

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kijelentette szerdán, hogy a Teheránnal két éve kötött nukleáris megállapodás végső soron nem alkalmas arra, hogy céljának megfelelően korlátozza Irán atomhatalmi törekvéseit.

„Egy ellenőrizetlen Irán ugyanazt az utat járhatja be, mint Észak-Korea, és magával sodorhatja a világot” - mondta sajtóértekezletén az amerikai diplomácia vezetője.

A nukleáris megállapodás szerinte csak hátráltatja, de nem fogja megfékezni Teherán az irányú erőfeszítéseit, hogy nukleáris fegyverre tegyen szert. „Irán nukleáris ambíciói fenyegetést jelentenek a világ békéjére és biztonságára nézve.”

Tillerson úgy gondolja, hogy a Teheránnal az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország által kötött megállapodás nem számolt az Irán jelentette egyéb fenyegetésekkel, köztük az iszlám köztársaság terrorszervezeteknek nyújtott támogatásával, illetve a Jemenben, Szíriában, Irakban és a térségben másutt folytatott destabilizáló tevékenységével. Emellett elkövette azt a hibát, hogy rövid időre „lefizetett egy nukleáris ambíciókat dédelgető hatalmat”, és ezzel a jövőbe tolta ki a problémát, valaki másra hagyva a megoldását.

A Fehér Ház egy nappal korábban jelentette be, hogy Donald Trump elnök kormánya felülvizsgálja az Egyesült államok iráni politikáját, beleértve azt is, hogy részese maradjon-e a 2015-ben aláírt nukleáris megállapodásnak, amit korábban a demokraták az Obama-kormányzat egyik legnagyobb külpolitikai eredményénak tartottak. Sean Spicer fehér házi szóvivő arról beszélt kedden, hogy Trump elnök egyelőre még nem döntött erről.

A felülvizsgálatnak meg kell állapítania, hogy Irán mely területeken teljesíti vállalt kötelezettségeit, és ajánlásokat kell tennie az elnök számára a további teendőkre vonatkozóan - mondta Spicer. A külügyminisztérium ezzel együtt írásba adta kedden, hogy Irán eddig teljesítette a nukleáris megállapodást, amelyet azzal a céllal dolgoztak ki, hogy legalább 15 éves távon megfosszák Teheránt az atomfegyverek előállítására használható kapacitásaitól.

Donald Trump már elnökválasztási kampányában is élesen támadta a megállapodást, az AIPAC Izrael-barát lobbiszervezet tavalyi konferenciáján mondott beszédében pedig egyenesen katasztrofálisnak nevezte Amerika, Izrael és az egész Közel-Kelet számára. Idén februárban az Egyesült Államok újabb szankciókat léptetett életbe Iránnal szemben, válaszul egy ballisztikus rakétával végrehajtott kísérletre. (MTI)