2023 január 8-án az történt Brazíliavárosban, ami szinte napra pontosan két évvel korábban Washingtonban. Az amerikaira kísértetiesen hasonlító brazil intézményrendszer azonban nem csak egy elfuserált puccskísérlet közkatonáit állította bíróság elé, hanem a főkolomposokat is.
Bad Bunny manapság a világ egyik legnépszerűbb előadója, mégis kihagyja a friss turnéjából az Egyesült Államokat, mert félti közönségét az ICE razziáitól. Pedig Trump a megválasztásakor azt ígérte, a bűnözőkkel szemben lép majd fel, de már az is elég a gyanúhoz, ha valaki spanyolul beszél. Mindez úgy, hogy tavaly minden eddiginél több latino szavazott a republikánusokra.
A férfi apja 27 éve a seriff hivatalában dolgozik.
A 22 éves Tyler Robinsont őrizetbe vették.
Az amerikai elnök ezt nagy fokú bizonyossággal jelentette ki.
A lakosság segítségét kérték a merénylő azonosításához.
Az amerikai külügy szerint ők nem szívesen látott vendégek az országban.
A merénylőt még keresik.
Bár az elnök kitartott amellett, hogy mindannyian köztörvényes bűnözők voltak.
Peter Mandelson Epstein mellett kardoskodott, amikor először róttak rá börtönbüntetést szexuális visszaélések miatt.
„Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak” – írta a Fidesz frakcióvezetője.
Két diákot lelőttek Evergreen kisvárosban, egyikük állapota kritikus. A hatóságok szerint a fegyveres, aki valószínűleg szintén diák volt, öngyilkos lett.
Egyik napról a másikra kizárták a NASA rendszereiből azokat a kínaiakat, akik eddig külsős vállalkozóként vagy kutatásban közreműködő hallgatóként dolgoztak.
Két embert is őrizetbe vettek, de mindkettőt elengedték.
Az Európai Bizottság elnöke évértékelő beszédében határozottan kiállt Ukrajna mellett, óvatos lépéseket jelentett be Gázával kapcsolatban, gazdasági kérdésekben pedig a bal- és a jobboldalnak is tett gesztusokat.