Szerinte a várost háború sújtja.
Gustavo Petro egy New York-i, palesztinpárti tüntetésen szólította fel az amerikai hadsereget, hogy ne engedelmeskedjen a hatalomnak.
Az elsőként január 10-én bejelentett szankciók életbe lépését eddig hatszor halasztották el, de a szerb NIS-ből csak nem szálltak ki az oroszok.
Az amerikai elnök mostani bejelentése jelzi, hogy a vámháború még nem ért véget.
Egyelőre mindenki csak találgatja, hogy Pete Hegseth miért hívta össze a világ minden tájáról a tábornokokat és az admirálisokat.
Kínai befektetők mellett az amerikai médiaipar nagyágyúi fértek oda a cégbe.
Mert katonailag nagyon függünk az Egyesült Államoktól.
Az ukrán elnök felvetette, hogy ha kapnának az Egyesült Államoktól nagy hatótávolságú rakétákat, akkor Moszkva ellen is bevetnék azokat.
Szerinte Biden azért használt automata tollat, mert nem tudta, hogy mi történik körülötte.
Gustavo Petro szerint szükségtelen volt rakétákat bevetni.
Kiderült, hogy alkalmazottak nélkül nem működik az állami szektor.
Egy támadó három embert lőtt le, majd magával is végzett. Az elmúlt hónapokban több ICE-létesítményt is támadás ért.
Az alaszkai találkozó óta eltelt időben egyértelművé vált, hogy Moszkva kész nyugati érdekeltségeket támadni Ukrajnában, és nem tart annak következményeitől. Az oroszok láthatóan mindent megtesznek azért, hogy leválasszák az Egyesült Államokat Ukrajnáról, a lengyelországi drónos légtérsértést is érdemes ebben a keretben értelmezni.
Ha a nagyhatalmakon múlik, az elmúlt évtizedekben megállás nélkül traumatizált országban nem lesz béke. Mindenki az üzleti érdekeit kergeti, az ukránok oroszokra vadásznak a régióban, Európa migrációs politikájában pedig kénytelen egy instabil országban bízni.
Pedig a tudományos konszenzus alapján biztonságos a gyógyszer.