• A 2022-es Ukrajna elleni háború idejére az orosz hadtudomány komplex elméletekkel állt elő a nem nukleáris elrettentés terén. Az oroszok ezeket a koncepciókat először tesztelik a gyakorlatban Ukrajnában, egyrészt azért, hogy az orosz háborús célokat ráerőszakolják Ukrajnára, másrészt azért, hogy a Nyugatot elrettentsék attól, hogy mélyebben bevonódjon a háborúba.
• A nyugati érdekeltségek elleni csapások, a robbanótöltet nélküli drónok behatolása a lengyel légtérbe az elrettentés részét képezik.
• A jelzés egyszerre célozza a politikai vezetést és a nyugati társadalmakat, az utóbbi számára az orosz propaganda „segít” közvetíteni és az üzenetet az orosz célnak megfelelő kontextusba helyezni.
• Naivitás azt gondolni, hogy a drónok behatolása a lengyel légtérbe csupán a NATO reakciójának tesztelésére szolgált volna. Valószínű, hogy a cél annak demonstrálása volt, hogy miközben a lengyelek és más NATO-tagállamok egy Ukrajna fölötti repüléstilalmi övezetről gondolkodnak, a saját légterüket sem képesek megvédeni.
• Az orosz provokációra adott reakciók tovább feszíthetik az ellentétet Washington és az európai szövetségesek között, valamint a politikai elitek és a társadalmak között, mely Moszkva egyik legfontosabb célja.

Az augusztus 15-ei alaszkai csúcstalálkozót követően a hónap első feléhez képest Moszkva több mint két és félszer annyi drónt és több mint hatszor annyi rakétát és robotrepülőt vetett be Ukrajna ellen. Megnyugtatónak semmiképp sem nevezhető, hogy augusztus végén az orosz rakéta- és dróntámadások nyugati érdekeltségeket is sújtottak, szeptember 7-én pedig a háború eddigi legnagyobb dróntámadásában először érte csapás a kijevi kormányzati negyedet. Két nappal később pedig 19 orosz drón hatolt be a lengyel légtérbe. Bár a háború elmúlt közel három és fél éve alatt számtalanszor fordult elő, hogy orosz drónok (és legalább egy esetben feltehetően egy ukrán is) meghibásodás vagy elektronikai zavarás miatt valamely Ukrajnával szomszédos ország területére tévedtek, valószínűtlen, hogy a véletlen állna a szeptember 10-i lengyelországi eset mögött.

A lengyel politikai vezetés is egyértelműen szándékosságot lát az eset mögött, és ugyanerre a következtetésre jutott a svéd hírszerzés is. Sikorski lengyel külügyminiszter és a politikai paletta másik szélén álló Nawrocki elnök egyaránt a NATO reakciójának teszteléseként értékelte az orosz akciót. Utóbbi hozzátette, köszönik szépen, átmentek a teszten.De vajon tényleg meglepte Moszkvát a lengyelek és a NATO reakciója, és ha a válasz nem, úgy valóban csupán tesztről volt szó, vagy valami másról?Mielőtt ezt megpróbáljuk megválaszolni, érdemes kicsit elmélyedni az elrettentésről és a kényszerítésről alkotott orosz elképzelésekben, illetve az ukrán hátország elleni csapások logikájában.

Az elrettentés és kényszerítés orosz tudománya

Bár az elrettentés sarokkövét a nukleáris ütőerő képezi, az oroszok az utóbbi másfél évtizedben jelentős hangsúlyt fektettek a nem nukleáris elrettentésre. Tették ezt azért, mert a hagyományos töltettel felszerelt nagypontosságú robotrepülőgépek, hiperszonikus rakéták elterjedése erodálta a nukleáris elrettentés hitelét. Az Egyesült Államok drasztikus fölénye a precíziós fegyverek terén már legalább a kilencvenes évek eleje óta nyomasztja az orosz katonai és politikai elitet.

Moszkva legfőbb félelme az, hogy az Egyesült Államok képes volna a nukleáris küszöb átlépése nélkül is döntő vereséget mérni Oroszországra egy esetleges háború kezdetén, miközben az atomfegyver alkalmazásával való orosz fenyegetés nem lenne hiteles, hiszen Washington szimmetrikus választ tudna rá adni. Különösen egy kisebb léptékű fegyveres konfliktus esetén lenne hiteltelen a nukleáris eszkalációval való fenyegetés, ezt már az ukrajnai háború is igazolta, nem véletlenül zajlott nyilvános vita egy preventív nukleáris csapás lehetőségéről az orosz szakértők között. Az elmúlt másfél évtizedben tehát az orosz haderő gőzerővel fejlesztette saját precíziós fegyvereit, és dolgozta ki azokat a nem nukleáris elrettentési koncepciókat, melyek biztosítják a rugalmas reagálás és a fokozatos eszkaláció lehetőségét, ezáltal pedig a hiteles elrettentést a fegyveres konfliktus minden szakaszában.

Az oroszok a nem nukleáris elrettentésnek és kényszerítésnek két stratégiáját dolgozták ki. Az első stratégia az állami vezetés szerveinek, a politikai és katonai felsővezetés objektumainak, a döntéshozók személyes tulajdonainak, rezidenciáinak, gazdasági érdekeltségeinek pusztításán keresztül próbál hatást gyakorolni, a másik stratégia a polgári lakosság minél szélesebb körének okozott veszteséggel kívánja elérni a döntéshozók befolyásolását.