Az intim hintőpor zsírkövet is tartalmaz, ennek esetleges veszélyeire pedig a bíróság szerint nem figyelmeztetett a cég.
Saját tábora is felháborodva fogadta a hírt.
A Hold az USA 13 állama elől takarta el a Napot teljesen. 1918 óta nem volt ilyen.
Hétfő délután Oregonnál elkezdődik minden idők legamerikaibb napfogyatkozása. A Hold árnyéka 13 államon keresztül vonul végig a nyugati parttól az Atlanti-óceánig.
Egy jobboldali felvonulás miatt tüntettek, mert a felszólalók között szélsőjobbos aktivisták is lettek volna.
Egyre több a kínai májbeteg, ezért kell nekik a vérplazma.
Pedig már az áldozat is kérte, hogy legyen végre vége a 40 éve húzódó pernek.
Eddig Bannon alatt dolgozott, és Bannont kirúgták.
Abból lett elegük, hogy az elnök nem volt hajlandó elhatárolódni a charlottesville-i neonáciktól.
Azt írták, elítélik az elnök gyűlölködő retorikáját.
Az amerikai külügy is jóváhagyta az üzletet.
David Bookstavernek nem ez volt a legszerencsésebb hívása élete során. Szinte azonnal kirúgták.
A sírós-szipogós videójával még híresebbé vált Christopher Cantwellt nem látják szívesen a legnagyobb társkereső oldal felhasználói között. Nemrég a Facebook is törölte.
Ugyan összekaptak, de a férfi azt állítja, nem tudta, hogy trágyaszórója mögött áll a hatósági autó.
Egy próbát megért.