Amerikai idő szerint hétfő este jelentette be Donald Trump, hogy nem vonja ki az amerikai sereget Afganisztánból, helyette inkább „maradni és győzni” fognak.
A tervezett katonai lépésekről nagyon keveset árult ez az amerikai elnök, de annyi kiderült, hogy az afganisztáni háború nem fog egyhamar véget érni.
Ezzel a döntéssel Trumpnak otthon valószínűleg a saját tábora felé lenne legnehezebb elszámolnia, már ha általában foglalkozna ilyen dolgokkal. A háború folytatása ugyanis világos üzenete annak, hogy a kampányának központi elemévé tett "America First", azaz "Amerika az első" szöveg nem sokat jelentett. Trump támogatói közül több ismert szereplő már kifejezte felháborodását:
Érdekesség az is, hogy az afganisztáni bejelentés pár nappal Steve Bannon kirúgása után következett: az elnöki főstratéga Bannon volt az egyik leghangosabb képviselője az amerikai csapatok kivonásának.
Trump hétfői bejelentésében elismerte, hogy amikor beiktatták, nem az afganisztáni háború eszkalálása volt a terve. Az elnöki kampány egy évében alig emlegette az országot, előtte viszont éveken át követelte az amerikai csapatok kivonását Afganisztánból:
A Foreign Policy gyűjtése szerint mindenesetre az elnöknek egy rakás kérdést meg kéne válaszolnia a közvéleménynek. Olyan dolgokat, mint hogy
Nem követné el azokat a hibákat, mint amiket korábban elkövetett az Egyesült Államok Irakban.
Trump a napokban már nem állt ki főstratégája mellett. Péntekre kiderült, búcsúzik posztjától. És most a Trump ellen fordíthatja a médiát, aminek segítségével elnök lett.