Arab közvetítéssel megy a hadifogolycsere.
„Felteszem a kérdést a Dubajban fellépni tervező társaimnak: Ha a platformjainkat a kollektív felszabadítás mozgósítására használnánk, mit érhetnénk el?” – írta a zenész.
Szijjártó Péter lendületesebb, mint valaha, az űrkutatásban is együttműködik az Emírségekkel.
Elkobzott területek, a szabályok átírása, más országokban botrányt okozó arab befektető - csak néhány elem a kormány kedden elfogadott félkerületnyi luxusnegyedéről és az EU legmagasabb épületéről. Karácsony Gergely főpolgármester az uniós jog megsértése miatt az Európai Bizottsághoz fordul.
Az Öböl-menti országokat sújtó esőzésben már húsz ember halt meg.
A reptéren ragadt utasoknak fogytán a vizük és az élelmük.
A víz elárasztotta a házakat, az autópályákat és a nagy bevásárlóközpontokat, valamint a reptéren is voltak fennakadások.
Nyugat által szankcionált országok, Nyugat által dominált nemzetközi intézményeknek kiszolgáltatott országok, dollárgyűlölők és IMF hiteltől ódzkodó kormányok, ide süssetek! Bővül a BRICS.
Szankciók ide vagy oda, 2023-ban több mint egymilliárd dollár értékben importáltak ilyeneket.
Az oroszok mindent megtesznek, hogy meggyőzzék őket.
Megjelent az Egyesült Arab Emírségekkel kötendő szerződés tervezete.
Sokan felháborodtak az Arctic Ice nevű startup üzleti modelljén.
Ráadásul a tervezője is ugyanaz: a Burdzs Kalifát is felhúzó Mohamed Alabbar tíz éve dolgozik a Kula Belgrádon.
Megpróbált meglógni a rendőrök elől, nem sikerült.
A Neumann János Egyetem a dubaji COP28-on bemutatta a hidrogén-elektromos meghajtású járművét.