De azért vizsgálatot nem indít a miniszterelnöki hivatal az ügyben.
Még a brit miniszterelnök is megvédte a munkáspárti képviselőnőt a nemtelen vádaktól.
Tizenhét gyermeknél májátültetésre is szükség volt és legalább egy halálesetről is beszámoltak.
A brit kormány magatartási szabályai elvárják minden olyan kormánytag lemondását, akiről bebizonyosodik, hogy tudatosan félrevezette a parlamentet.
Nagyon felzaklatta őket az orosz tévé által közzétett propagandavideó, ami szerintük sérti a genfi egyezményt.
Ő a modern brit politikatörténet első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnöke, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak.
A Downing Street 10-t például az Egyesült Arab Emírségekből figyelték meg valakik.
A Citizen Lab szerint az Egyesült Arab Emírségekből próbáltak több brit minisztériumot is lehallgatni a Magyarországon is ismert kémszoftverrel.
Elsősorban a fiatal, egyedülálló férfiakat akarják az afrikai országba vinni.
Mindössze 32 tenyészkanca maradt az Egyesült Királyságban.
Az indoklás szerint megpróbálja aláásni Bosznia-Hercegovina legitimitását és az ország működőképességét.
A több millió fontot érő füzeteket valaki a Cambridge-i Egyetem könyvtárának padlójára tette.
A törvények értelmében ugyanis nem fogadhatnának el pénzt szankcionált személyekhez tartozó hajóktól.
Twitteren szidalmazta Marcus Rashfordot, a Manchester United fekete játékosát, letöltendőt kapott.
Felemlegette, hogy Putyin és Trump is éljenezte a kilépést.