egyetemfoglalás

Korábban kezdődik a tél szünet a szerb oktatásban, mert a kormány attól tart, hogy a korrupcióellenes tüntetések a középiskolákba is legyűrűznek

Az újvidéki tragédia után indult tüntetéshullámhoz a múlt héten középiskolások is csatlakoztak, akik az oktatási miniszter lemondását követelték.

Bódog Bálint
külföld

Már 49 amerikai egyetemen tartóztattak le palesztinpárti tüntetőket, a rendőrség bekeményítése kényes helyzetbe hozza Bident

Erőszakos rendőri fellépésről és drónos megfigyelésekről számolnak be a hallgatók,.Trump helyesli a keménykedést, de Bidennek nagyon rosszul jön az egyetemi eszkaláció.

Kolozsi Ádám
külföld

A palesztinbarát tüntetők elfoglalták a Columbia Egyetem épületét, több tucat embert tartóztattak le

Az egyetem elnöke azt kérte a rendőrségtől, maradjanak május 17-ig.

Fődi Kitti
külföld

Vidnyánszky szerint az ő munkáját dicséri, hogy a hallgatói tiltakoznak ellene

„Jó úton járunk egy szabad légkörű egyetem kialakításában és fejlesztésében” – írja a kuratóriumi elnök.

Kaufmann Balázs
színház

Stumpf István a BME-nél is el tudná képzelni az alapítványi modellt

És még az is nyitott, hogy az államnál maradt művészeti egyetemekkel mi lesz.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nem sikerült megállítani az SZFE szétverését, a hallgatók mégsem érzik kudarcnak az egyetemfoglalást

A blokád után Vidnyánszkyék teljesen átszevezik az oktatást, máris több tucat új tanár érkezett és megindult a bosszúhadjárat a kormánymédiában a korábbi vezetés és a hallgatók ellen. Az egyetemfoglalók mégsem adják fel, tovább harcolnak a független oktatásért.

Szász Zsófi, Halász Júlia
video

Nem volt bűncselekmény, hogy az SZFE hallgatói nem engedték be Szarka Gábort az egyetem épületébe

Az ügy miatt három magánszemély is feljelentést tett, de a BRFK tájékoztatása szerint bűncselekmény hiányában ezeket mind elutasították.

Szász Zsófi
oktatás
Videó

„A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük”

Így ért véget az SZFE elfoglalása.

Szász Zsófi, Kiss Bence
video

Az egyetemfoglalás 70 napja

Az SZFE oktatói és hallgatói egész ősszel ellenálltak a hatalomnak, végül a világjárvány kellett ahhoz, hogy kivonuljanak az elfoglalt épületekből.

Herczeg Márk
oktatás

A kijárási korlátozás ellenére sem áll le az egyetemfoglalás

Az SZFE hallgatói átmeneti szálláshelynek tekintik az egyetem épületeit, amikor éjszakára is bent maradnak.

Neuberger Eszter
színház

Az egyetemfoglalás 63. napja: tárgyalásra hívták Palkovicsot az SZFE polgárai

Az egyetemfoglalók nem engednek a követeléseikből, továbbra is illegitimnek tartják a Vidnyánszky-féle kuratóriumot, ezért nem velük, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztériummal szeretnének tárgyalni.

Halász Júlia
politika

A blokád alatt is megtörtént a fertőtlenítés az SZFE-n

Hallgatói kísérettel beengedték a karbantartási munkákat végzőket is.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Az SZFE kancellárja szerint csökken a tiltakozó hallgatók lelkesedése

Szarka Gábor azt mondta, biztosítani szeretnék az oktatást az olyan diákoknak, akik csak "álszolidaritásból" tartanak ki az egyetemfoglalás mellett.

Csurgó Dénes
oktatás
Videó

„Egyre kevésbé félünk, mert ennél félelmetesebb nem tud bekövetkezni”

Az október 23-i tüntetés napján követtünk végig SZFE-s hallgatókat, akik meséltek az egyetemfoglalásról, a mélypontokról és arról, hogyan tovább.

Szász Zsófi
video

Az SZFE Rákóczi úti épületét is elfoglalták a hallgatók

Tegnap este óta minden osztálytermet legalább két-három hallgató őriz.

Szurovecz Illés
oktatás