„A büntetőjog szabályai nem félreérthetők rágalmazási ügyekben sem, de hát ezt Juhász Péter honnan is tudná? Hisz’ ő csak egy mindig mindenkinél mindent jobban tudó, bárkit kioktató protoliberlális.” Ez is szerepel Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető friss posztjában. Csakhogy Juhász Péterhez, az Együtt egykori politikusához, nem rágalmazási ügyben nyomozó ügyészek mentek ki a lakására lefoglalni az eszközeit, hanem a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjének ügyében nyomozók.
Ahogy írtuk, nem világos, hogy a politikus Juhász Péter műsorának mi köze a javítóintézet igazgatójával és társával szemben folytatott nyomozáshoz. Mint ismert, Juhász Péter volt Együtt-es politikus, youtuber két héttel ezelőtti műsorában név nélkül megszólalt egy lelkész, aki arról beszélt, hogy 10 éve odament hozzá Ózdon „két srác”, hogy egy kényes ügyben kérjenek tanácsot. A férfi elmondása szerint arról beszéltek, hogy Ózd környékén van egy gyermekotthon, ahova lejár egy nagyon magas rangú politikus, fekete autóval megy, általában este. „Fiúkat szállítottak neki, vagy a fiúkhoz ment be, talán 10-12 éves srácokhoz.” A gyerekek nem látták az arcát, de a tévében megismerték a magas rangú politikus hangját, és azt mondták, hogy
„ez a Zsolt bácsi”.
Juhászhoz csütörtökön ügyészségi nyomozók mentek ki, erről a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatott és megszólalt Juhász Péter is. „Mindenféle adathordozót foglalnak le, és azt mondják, tanúként is ki akarnak hallgatni, várhatóan holnap” – mondta a HVG-nek.
Kocsis most ennek kapcsán így fogalmaz: „A drogos Juhász Péter mindig is előszeretettel terjesztett álhíreket és szívesen gyalázott bárkit bármivel, bizonyítékok nélkül.”
A mai nap talán megérteti vele is, hogy ha már volt bátorsága részt venni egy undorító álhír, egy rágalmazás felépítésében, akkor részt kell vennie az ügy jogi tisztázásában is. (Ízlés szerint hívhatjuk ezt jogkövetkezménynek vagy megtorlásnak)
És bizony vannak esetek, amikor nem bújhat gyáván amögé, hogy ő csak kérdezett, vagy csak véleményt mondott.
A megtorlás kifejezés aztán újra előkerül: „Az a személyes véleményem, hogy Juhásznál nem szabad megállni, az összes fékevesztett elkövetővel szemben el kell járni, ha úgy tetszik, meg kell torolni az aljasságukat. A büntetőjog szabályai nem félreérthetők rágalmazási ügyekben sem, de hát ezt Juhász Péter honnan is tudná? Hisz’ ő csak egy mindig mindenkinél mindent jobban tudó, bárkit kioktató protoliberlális... ...Aztán majd mindig egyet-egyet, hogy a végére kirajzolódjon az a liberális hálózat, ami a társadalom felforgatásán dolgozik évek óta” – írja.