Pert vesztett a külügy, mégsem adják ki az adatokat. Pedig például végre kiderülhetne, kicsoda a titokzatos svájci nagykövet.
A helyi iskola kapott 31 millió forintot bűnmegelőzésre, ám a pénzből nagyjából nem történt semmi. Boka Mária nem hagyta annyiban, az Együtt segítségét kérte.
ADope+ADög.
Mert bejelentette, hogy minden kormánytagot ilyen vizsgálattal számoltatna el, mire a Fidesz azt reagálta, hogy kezdje magával az elszámoltatást. Ok – mondta erre.
Nagyhatalom lettünk pontozott vonalakban és repitollakban.
1991-ben, a Nincs pardonban szívott egy társaság füvet a vécén.
Néhány aktivista egy "Szégyelld magad, Orbán!" feliratú molinót mutat fel a miniszterelnöknek az avatásukat hallgató rendőrök mögött.
Az Együtt politikusa keményen bírálta a kormányt a menekültpolitikája miatt, és azt is mondta: „Baszódjál meg KDNP az erkölcstanoddal együtt!”
Az Együtt kérte ki az 1300 oldalas tanulmányt a Magyar Olimpiai Bizottságtól. Nem adták. A párt az adatvédelmi hatósághoz fordult.
Végülis azért ellenzék az ellenzék, hogy ellenkezzen.
Nem a saját kérdéseit tette fel az Együtt politikusa, és egyébként is hülyeség. Az Együtt elégedett a döntéssel.
Komoly fricska ez azoknak, akik következmények nélküli országról szeretnek pampogni.
Az Együtt szerint ezek a szervezetek 38 millióra pályáztak a Belvárosban, ahol 40 milliót lehet kiosztani.