ellenzék

Az NFM nem engedte, hogy az ellenzék megnézze az Elios-ügy papírjait

A minisztérium szerint olyan sok információt kértek, amiknek az összegyűjtéséhez sok idő kell, ráadásul másik épületben vannak az iratok, tehát az ellenzéket valójában nem is az iratok érdekelték, csak kampányoltak.

Herczeg Márk
bűnügy

Domokos László: Az ÁSZ számára nem léteznek ellenzéki vagy kormánypártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak

A csak az ellenzéki pártokat büntetgető Állami Számvevőszék elnöke szerint „arra volna szükség, hogy a politikai pártokban is tudatosuljon, nem vonhatják ki magukat a szabályok alól”.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Gyomorforgató, hányingerkeltő” – mondta Kövér az ellenzéki összefogás lehetőségére

A házelnök szerint, ha április 8-án nem a Fidesz nyer, Magyarország megszűnik, és a harc Soros halála után is folytatódni fog.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

OMG: Boldog István kiderítette, mit akar az „ellenzék”! :O

Meg dőbbentö le leplezés! Ha ez „igaz”, akkor az nagyon dúrva!!! (╯°□°)╯

Herczeg Márk
elmebaj

Közös MSZP-DK-Párbeszéd megmozdulás lesz március 15-én

Karácsony szerint a kormánynak „tele van a gatyája”.

plankog
POLITIKA

Bayer Zsolt: Csak azt ne csináljuk, hogy most elkezdjük megmagyarázni

„Most jön a leghalálosabb maraton” - írja a Magyar Időkben, és elismeri, hogy ez komoly vereség volt.

plankog
POLITIKA

Török Gábor: Az ellenzék elhiheti, hogy új meccs kezdődik, ahol okos taktikával nem reménytelen a helyzete

A hódmezővásárhelyi eredmény megváltoztathatja az ellenzék gondolkodását a politológus szerint.

plankog
POLITIKA

Ezekkel a mocskos, sötét manőverekkel döntené romba Magyarországot minden idők leggonoszabb ellenzéke

A Fidesz leleplezte, hogy az ellenzék hajmeresztő dolgokra készül: például egyeztetne, de attól sem riad vissza, hogy bejuttassák a jelöltjeiket a Parlamentbe. Ez felháborító!

Herczeg Márk
elmebaj

Megtaláltuk a Fidesz legtehetségesebb szóvivőjét, aki képes volt egyetlen mondaton belül ellentmondani saját magának

Le az alufóliakalappal: Puskás Imre 1 perc alatt katapultálta magát Németh Szilárd fölé.

Herczeg Márk
idióta rekordok

A Fidesz már ott tart, hogy az egész ellenzék veszélyes az országra

A polgári, demokratikus, konzervatív kormánypárt és a toloncmédiája ezzel harsogja tele a világot.

Herczeg Márk
elmebaj

Jövő kedden rendkívüli ülés lesz a parlamentben: a Jobbik számonkéri a Fideszen a 2300 befogadott menekültet

A baloldali pártok is támogatták Vona Gábor kezdeményezését.

Rényi Pál Dániel
politika

A független jelölt Mellár Tamás mögé állna be az MSZP Pécsen

És a másik baranyai választókörben is egy független jelöltet támogathat a párt.

Horváth Bence
POLITIKA

Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd

Karácsony Gergely lesz majd az élén.

Horváth Bence
politika

A hazugság, ami egyben tartja ezt az országot

Az egész magyar közélet alapja az illúzió, hogy Orbán Viktor demokratikus választásokon leváltható. Az ellenzék és a kormány közösen tartja fent ezt a látszatot, ami lehetetlenné teszi a valósággal való szembenézést.

Urfi Péter
vélemény

Csapdának tartják, így nem kérnek Varga Mihály ajánlatából a megbírságolt ellenzékiek

„Ez csapda!”, illetve „Egyetlen huncut fityinget sem fizetünk az ÁSZ-nak” - ilyeneket mondanak az ellenzéki pártok a részletfizetési ajánlat után.

plankog
politika