ellenzéki összefogás

Nem sokra jut Tatabánya polgármestere, ha az önkormányzati cégeknél kérdezősködik

Hetek óta nem kap adatokat a cégek gazdálkodásáról. Szerinte azért, mert féltik a rejtett politikai alkalmazottakat. Az önkormányzati holding művileg előállított cirkuszról ír.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Sem a DK, sem az LMP nem vesz részt az ellenzék oktatási kerekasztalán

Az LMP szerint az ellenzéki kerekasztal csak üres fontoskodás mintapéldája.

Fődi Kitti
oktatás

1-1-re végzett a Fidesz és az ellenzék a két legfontosabb vasárnapi időközin

Újpestet be bírta húzniaz ellenzék jelöltje, Miskolcon esélye sem volt.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Az ellenzék rendkívüli parlamenti ülést hívott össze, de a Fidesz-frakció nem megy el

A katatörvényt és a rezsicsökkentés korlátozását akarta megvitatni a hat párt.

Fődi Kitti
POLITIKA

Botka László: Az ellenzék úgy politizál, hogy nincs politikája

A szegedi polgármester szerint az ellenzéki pártok annyira érdektelenek, hogy már saját magukat sem érdeklik.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Jobbikból kilépő politikus barátnője kapta a párttól elvett posztokat

A politikus nemrég még kiállt az ellenzéki összefogás mellett, ami miatt konfliktusba került a Jobbik országos vezetésével, ezért kilépett.

Benics Márk
belföld

Márki-Zay kialvatlanul és felkészületlenül sétált bele a késbe a háború ügyében

A Direkt36 az ellenzéki kampány hátterét feltáró cikke szerint MZP senkire sem hallgatott, rossz stratégiai döntéseket hozott, nem bírt okos kompromisszumokat kötni és minden apró-cseprő döntésbe belefolyva maga akadályozta a kampánystáb munkáját.

Miklósi Gábor
választás 2022

Gy. Németh Erzsébet elárulta, hogy a folyamatos választási vereségek ellenére miért ível felfelé töretlenül a politikai karrierje

Végre kiderült, milyen receptet érdemes követnie a politikusoknak.

Horváth Bence
POLITIKA

Karácsony: „Karácsonyabb” leszek a Karácsonynál

A Párbeszéd elnöke szerint nem igaz, hogy a hat párt vezetői politikai kartellt alkotnának.

Vég Márton
POLITIKA

Márki-Zay szerint Gyurcsány alig várta, hogy elbukják a választást

Már az sem lepte meg, hogy a DK és a Jobbik nem volt mögötte az eredményvárón.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Márki-Zay Péter nem ül be a parlamentbe

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint Gyurcsány és a háború miatt tudta őket így megverni a Fidesz, a kormány "halálcsillagát" pedig nem lehet 2026-ig legyőzni.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Tóth Bertalan szerint fel sem merült, hogy lemondjanak az ellenzéki pártvezetők

Abban egyeztek meg, hogy közösen elemzik a kudarcot.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mellár ma már hibának tartja, hogy bevették a Jobbikot az összefogásba

A párbeszédes politikus szerint csak két pártra lenne szükség Magyarországon.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A centrális erőtér darabokra szakította az egykoron egymilliós jobbikos tábort

Kiszámoltuk, mi történhetett 2022-ben a felszívódott Jobbik-szavazatokkal.

Tbg
POLITIKA

Ellenzéki pártok: Mindent meg fogunk tenni, hogy hasonló helyzet többé ne fordulhasson elő

Közösen vonják le a tanulságokat.

Vég Márton
POLITIKA