elnöki hivatal

A Sándor-palotában látták, hogy Novák ámokfutásra készül

A most közzétett iratokból kiderül, hogy a Köztársasági Elnök Hivatal stábja olyat tett, amit amúgy nem szokott: kétféleképp készítették elő a legfontosabb papírt. És szó sem lehet valamiféle tévedésről, Novák is jól tudta, hogy mit tesz, mert ő sem a szokásos ügymenetet követte.

Rovó Attila
vélemény

Úgy tűnik, Zelenszkij egyelőre nem rúgja ki a mindenható Andrij Jermakot

Zelenszkij zárt ajtók mögött egyeztetett parlamenti frakciójával, ahova kabinetfőnöke, Andrij Jermak is elkísérte. Az ukrán elnök árnyéka többnyire csak hallgatott ezen a találkozón.

Székely Sarolta
külföld

Egyre nagyobb a nyomás Zelenszkijen, hogy rúgja ki a saját árnyékát – távozhat a mindenható Andrij Jermak az elnöki hivatal éléről

Az elnöki hivatal erős vezetőjét sokan Zelenszkij társelnökének hívják, és az ő menesztését várják annak érdekében, hogy valamennyire kontroll alatt lehessen tartani a továbbgyűrűző korrupciós botrányt.

Takács Lili
külföld

Korrupció miatt tartóztatták le Zelenszkij hivatalának egyik korábbi vezetőjét

A gyanú szerint Andrij Szmirnov törvénytelenül szerzett vagyont mosott tisztára.

Czinkóczi Sándor
háború

Bolsonaro több száz híve rohamozta meg a brazil kongresszus, az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét

Könnygázt vetetettek be ellenük.

Herczeg Márk
külföld