Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kásler azt mondta, a kormány ajándékba ad elektromos autókat a kórházaknak, most kiderült, hogy ezek bérautók

A folyamatos pénzszűkével küzdő kórházak most ajándékba kaptak autókat, amik után bérleti díjat kell fizetniük.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

350 millióval küldte meg az EMMI Mága Zoltán koncertsorozatát

Többet kapott mint az egész Vígszínház.

Rényi Pál Dániel
zene

Kásler: Szent István óta nem voltak olyan fejlesztések az oktatásban és a kultúrában, mint most

Intergalaktikus léptékű sikereken van túl az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Sarkadi Zsolt
politika

„Magyarország költi a legtöbb pénzt kultúrára Európában"

Fekete Péter kulturális államtitkár szerint nagy időket él a magyar kultúra.

Rényi Pál Dániel
KULTÚRA

Palkovics Lászlót nem lehet megállítani

Orbán Viktor legalábbis egyelőre nem tervezi. Az MTA bedarálása után az innovációs miniszter megkapta a felsőoktatást.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Hiába utasította el a minisztérium, a budaörsi gimnázium igazgatója újabb 5 évre beadja a pályázatát

Árendás Péter szerint mindenkinek el kell döntenie, hogy értékek vagy érdekek szerint akar-e élni.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Budaörsön forranak az indulatok, miután az EMMI visszadobta két iskolaigazgató pályázatát

Az Illyés Gimnáziumot és a Herman Ottó Általános Iskolát is régóta megbecsült igazgató vezeti, ráadásul más nem is pályázott a posztra.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Kormányzati tervek a PIM megújításáról: kötelező fellépés az íróknak, a piaci igények visszaszorítása

A kiszivárgott minisztériumi előterjesztés öt lendületes javaslatát ismertetjük.

Urfi Péter
irodalom

Negyedével is csökkenhetnek a Magyarországnak járó uniós támogatások az Emmi államtitkára szerint

A magyar kormány azt semmiképpen sem szeretné, ha a következő időszakban a kifizetéseket a migrációval vagy a jogállamisággal kötnék össze.

Czinkóczi Sándor
eu

Magyarországon végzik lakosságarányosan a legtöbb amputációt Európában

Nem jó ez így, a minisztérium próbálna is tenni ellene.

Albert Ákos
Egészségügy

¯\_(ツ)_/¯ - reagált két minisztérium is arra, hogy a GVH már három éve vizsgálódik egy közbeszerzési kartell ügyében

Több tízmilliárd forint EU-s forrást osztottak ki eléggé furcsán, az Emmi szerint őket nem is kereste senki, az ITM-esek pedig ott se voltak.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

3900 szülő tiltakozik videóüzenetben az állami tankönyvek ellen

A minisztérium szerint ez túl kevés, nem képviselheti 3900 cím minden diák véleményét.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Saját halottjának tekinti az EMMI Tandori Dezsőt

A Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima-díjas költő, író és műfordító szerdán halt meg.

Rényi Pál Dániel
gyász

Ombudsman: Nem kell majd fizetni a gyerek miatt kórházban benntartózkodó szülőnek

Módosulhat a gyerekeket kezelő kórházak házirendje.

Herczeg Márk
Egészségügy

Kásler Miklós: A kereszténység és a magyarság ősi hagyománya, mindenféle értelemben befogadó

A miniszter szerint "a tehetség és gondolatok előtt nincs korlát, a határ a csillagos ég."

Botos Tamás
POLITIKA