A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség levelet írt a világbajnokságon résztvevő csapatoknak, hogy inkább a játékkal foglalkozzanak, és ne a politikával és az ideológiával.
Egy iráni emberi jogi szervezet szerint a letartóztatásokról hírt adó újságírók különösen nagy veszélyben vannak.
Egy 72 éves szaúdi-amerikai kettős állampolgárt kínoztak meg és ítéltek el Rijádban, amiért a koronaherceget felfuvalkodott hólyagként ábrázoló karikatúrákat és hasonlókat osztott meg 2000 követőjével.
Az Evinben lövések is dördültek.
A kínai diplomáciai győzelemként értékelt, szoros eredményt hozó szavazáson a 47-tagú EJT-ben 17 ország szavazott a javaslat mellett, 19 ellene, 11 ország pedig tartózkodott.
A demonstrálók attól tartanak, a szívhangtörvény egy újabb lépés az abortusztilalom felé. Az illegális abortusz viszont nem jelent kevesebb abortuszt - csak veszélyesebbet.
A dán válogatottat a végletekig támogatják, de a rendező országot nem.
Cso Dongjunt azért is támadták, hogy csak egy csinos dísz, és azért is, mert katona létére a baloldali elnökjelöltnek kampányolt, majd rágalmakat kezdtek terjeszteni, hogy megkérdőjelezzék az erkölcsösségét.
Mióta 2012-ben elítélték, magánzárkában van, csak a börtönőrökkel érintkezik.
Újabb röszkei foglyok nyertek pert Strasbourgban.
A cseh reklámban magyarul is beszélnek.
A házasság definíciójánt viszont nem változtatnak, az a jövőben is férfi és nő kapcsolatát jelenti.
Lehet, hogy az egész megállapodás inkább politikai haszonszerzésként szolgált, de könnyen alááshatja a nemzetközi migrációs egyezményeket.
A republikánus államok az abortuszhoz való alkotmányos jogot eltörlő ítélet után nem csupán az abortuszt tiltanák, hanem azt is, hogy a nők más államba utazzanak terhességmegszakításra.
Danny DeVito nem válogatta meg a szavait az abortusz alkotmányos védelmét eltörlő pénteki döntés után. Joe Biden sokkal visszafogottabba, de lényegében ugyanezt mondta, szerinte ezzel a döntéssel még nincs vége a harcnak.