Balog Zoltán csak kisebb szabálytalansági gyanú miatt indít vizsgálatot.
A minisztérium nem vetíteni próbál, hanem nagyon figyelmes.
Miután Magyarországnak nem sok barátja maradt külföldön, így szinte bármilyen elismerést örömmel fogad a kormány. Mint a hétvégén kiderült ,közveszélyes őrültekét is.
A kormány nem rendezte a tanárok béreit, ráadásul az új költségvetésből az olvasható ki, hogy még azt a keveset is elvennék, amit adtak.
Ezt Balog Zoltán miniszter mondta el az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete elnökének.
Dietz Ferenc alatt sok furcsa gazdasági döntés történt a városban, annyira, hogy a Fidesz nem is merte újraindítani. Azért olyan nagyot mégsem bukott.
Negyedével csökkenhet jövőre az állami támogatás. Nem a drága magániskolák, hanem a közel ezer, speciális oktatást kínáló iskola léte kerülhet így veszélybe.
A Népszabadság infói szerint a kormány célja, hogy minden segélyt átalakítson.
A Szépművészeti Múzeumtól 300 millió forintnyi reneszánsz és barokk festményeket kölcsönzött 15 ezer forintos havi díjért. De az üzletet hamar bukta is.
Tanórák maradtak el a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban, miután szeptember 9-én kaptak új igazgatót a nyakukba. A KLIK és az emberminisztérium választottja a település volt fideszes alpolgármestere, aki 2012-ben mondott le egy másik ladányi oktatási intézmény vezetéséről, miután ott több tízmilliós adósság jött össze.