Szentendre gazdaságát lerohasztó fideszes polgármesterből csinált kancellárt Balog Zoltán

POLITIKA

Tökéletes embert sikerült találnia az EMMI vezetőjének a Budapesti Gazdasági Főiskola kancellári posztjára az Index cikke szerint.

A kancellároknak éppen az a dolga, hogy a kormány beépült embereként a felsőoktatási intézmények gazdálkodását felügyeljék, és csökkentve az egyetemek autonómiáját, erről jelentsenek a kormánynak. A BGF élére pedig egy kipróbált ex-polgármester, a fideszes Dietz Ferenc került, akinek a vezetése alatt annyira összeomlott a város gazdasági helyzete, hogy végül a párt el sem merte őt indítani 2014-ben.

Dietz 2006 és 2014 között vezette a várost, és mint a lap írja, egy uszodaprojekttel jelentősen meggyengítette a város gazdasági helyzetét, egy tornatanárból lett nagyvállalkozónak, Simon Péternek pedig 586 millió forintnyi adósságelengedést szavaztatott meg. Simon és Dietz együttműködéséről korábban több cikk is beszámolt, az egyik legismertebb eset, amikor a város közel kétszer annyiért vett meg Simon cégétől egy gázmotort, mint amennyiért az a cég birtokába jutott másfél évvel korábban.

Az Index információi szerint a Fideszben a választások előtt érezhették, hogy nincs minden rendben Dietz támogatottságával, mert a Századvég és a Nézőpont is mért a városban, és mindkettőből az jött ki, hogy gyenge a támogatottsága. Nem is indulhatott újra, de a jelek szerint olyan nagyot azért nem bukott.