emmi

Az MDAC szerint Czibere Károly azt ígérte, be fogják engedni a szervezet megfigyelőit az összes, fogyatékos emberekkel foglalkozó állami intézménybe

De a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint ennek feltételei lesznek.

Herczeg Márk
Egészségügy

Távozik a Cseh Tamás Programért felelős NKA alelnök

Korábban a Magyar Nemzet írt arról, hogy Doncsev Andrással az lehet az egyik baj, hogy túl sok "liberális" zenekart támogatnak a programmal.

Horváth Bence
politika

Meghalt 13 diák? A kormány gyorsan módosítja a törvényt, hogy ne kelljen sok kártérítést fizetnie

Cserébe ezentúl minden diákról nyilvántartják, hogy járt-e már a környező országok magyarlakta vidékein.

Király András
politika

Az Apáczai kitűnő bizonyítványú végzőse nyílt levelet írt Balog Zoltánnak

A kerekesszékes, tanulási nehézségekkel küzdő fiúhoz hasonló diákoknak az új törvénytervezet értelmében már sokkal nehezebb lesz továbbtanulniuk.

Herczeg Márk
POLITIKA

A szakma felhígításával kezelné a tanárhiányt az EMMI

A minisztérium ötlete alapján megfelelő szakképzettség nélkül is lehetne tanítani, ha nincs más.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Ezt a választ kapták a magyar kormánytól azok, akik levélben tiltakoztak a CEU-t ellehetetlenítő törvény ellen

Az EMMI a magyarázkodáshoz stílusosan csatolta Soros György Magyar Bálintnak írt 2005-ös levelét.

anarki
oktatás

„Anyátok az erőforrás!” - Összefirkálták a Emberi Erőforrások Minisztériuma épületét

A Szalay utcai épületre került a firka, itt vannak az oktatási államtitkárságok.

Sarkadi Zsolt
MŰVÉSZET

Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál folytatódott a tüntetés

Ezrek vonultak át a Kossuth térről az oktatási minisztérium elé.

Sarkadi Zsolt
politika

Az Emmi államtitkára szerint az alapjövedelemnek már a felvetése is veszélyezteti a kormány foglalkoztatási eredményeit

Czibere Károly nem a pillangóeffektusról beszélt, amikor ezt mondta.

Herczeg Márk
politika

Turbófokozatba kapcsol a kormány: már hétfőn a parlament elé kerül a CEU elleni törvény

Nincs megállás, kivételes eljárásban tárgyalják a CEU működését ellehetetlenítő javaslatot.

plankog
politika

Polgári engedetlenségi akcióval tiltakozott a Tanítanék az Emmi épülete előtt

Érettségizők, tanárok, szülők ültek le a minisztérium épülete elé. Azt akarták, hogy Balog Zoltán nyilvánosan tárgyaljon velük.

plankog
oktatás

Egy miniszteri biztos szerint meg kell tanítanunk a gyerekeinket kritikusan gondolkodni

Ajjaj, Csépe Valéria az ilyen felforgató gondolatok miatt simán benne lehet a slamasztikában!

Herczeg Márk
POLITIKA

31 milliót költ művészfilmek forgalmazására a kormány

Sokszorosításra, feliratozásra/szinkronizálásra és szállításra lehet költeni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Újabb 830 millióval támogatja a kormány az 56-os emlékévet

Az egészségügyi fejlesztésekre ennek majdnem csak a fele jutott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Távozik a köznevelésért felelős helyettes államtitkár

plankog
oktatás