emmi

Kásler visszarendelte az intenzívre a szakorvosjelölteket

Azonnali hatállyal vissza kellett térniük a külsős gyakorlatról.

Szász Zsófi
Egészségügy

Bírósági ítélet mondta ki, hogy nem lehet kiszakítani egy gyereket a családjából csak azért, mert szegénységben élnek

Az eljárás gyakori eszköze volt a gyermekvédelmi rendszernek, és elsősorban a roma családokat sújtották vele. A Fővárosi Törvényszék most kimondta, hogy az Emmi és jogelődje megsértette e gyerekek egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Horváth Bence
jog

Dörner György újabb öt évig vezetheti az Újszínházat

Kásler Miklós miniszter Szirtes Tamás mandátumát is meghosszabbította a Madách Színház élén.

Rényi Pál Dániel
KULTÚRA

A kormány 12,2 milliárdot ad a járvány miatt halasztott műtétek várólistáinak csökkentésére

3,5 milliárdot idén, 8,7 milliárd forintot 2022-ben kapnak meg a kórházak.

Szász Zsófi
Egészségügy

A kormány ellehetetleníti, hogy digitális oktatást vezessenek be azokban az osztályokban, ahol a diákok már kaphatnak oltást

A Népszava információi szerint az iskoláknak megmondták, bárki, aki megkapta a védőoltást, vagy az elmúlt hat hónapban fertőzött volt, nem minősül kontaktszemélynek.

Horváth Bence
járvány

Emmi: Szeptember elején is oltják majd az iskolásokat

Egyelőre viszont az augusztus közepére ígért igényfelmérés sem kezdődött el, és az iskolaigazgatók sem kaptak semmilyen tájékoztatást a minisztériumtól.

Csurgó Dénes
járvány

Szél Bernadett kíváncsi lett volna a részletes adatokra a kormány elhíresült vakcinahatékonysági táblázatáról, de nem kapta meg azokat

Ez volt az a táblázat, ami még Karikó Katalint is kiakasztotta.

Haszán Zoltán
járvány

A kínai vakcina szerepelt a legrosszabbul a Fővárosi Önkormányzat antitestvizsgálatán

Kásler Miklós szerint szerdán dönthet a kormány arról, hogy kell-e harmadik dózis, és ha igen, milyen típusú vakcinák után.

Herczeg Márk
Budapest

Soron kívüli vizsgálatot rendelt el Kásler a zalai kórház traumatológusainak felmondása miatt

Az Emmi szerint a felmondott traumatológusok követelései nélkülöznek minden szakmaiságot.

Fődi Kitti
Egészségügy

Elkezdték vizsgálni a Magyarországon elérhető vakcinák hatékonyságát

Több mint háromezer személy bevonásával vizsgálják az AstraZenecát, a Pfizert, a Szputnyikot, a Sinopharmot és a Modernát.

Mészáros Juli
járvány

Reflexből álhírezni kezdett az államtitkár, amikor azokról kérdezték, akiknél a második oltás után sem indult be az antitest-képződés

Rétvári Bencének szinte mindenre van válasza. Szinte mindig ugyanaz.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A MOK elnöksége szerint az EMMI két munkanapos határideje jelzi az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos kérések komolytalanságát

Az orvosi kamara vezetése is úgy látja, hogy az egészségügy átalakítása nem halasztható tovább, de nagyon fontos lenne, ha ezt megfelelő szakmai és társadalmi konszenzuson alapulna.

Horváth Bence
Egészségügy

Tagadja az Emmi, hogy kórházak bezárását tervezik

A minisztérium szerint csak a tisztánlátás végett küldték ki a szokásos évi körlevelet. A kórházbezárás különben is Gyurcsány programja volt.

Kiss Imola
Egészségügy

Keddig várja a kormány a javaslatokat, hogy hány kórházat lehet bezárni az országban

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőitől kedd 10 órára kéri az Emmi, hogy hány fekvő- és járóbetegellátó intézményre van szükség az országban. A szoros határidőért pedig Kásler Miklós tanácsadója elnézést kér.

Csurgó Dénes
Egészségügy

Kásler: minden vakcina ellenanyag-termelését vizsgáljuk

Eddig a kormány nem számolt be antitest-vizsgálatokról.

Fődi Kitti
járvány